Csodával határos módon került elő egy eltűnt kutya az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Egy eltűnt kutya kilenc hónap elteltével és 3200 kilométerre a kaliforniai otthonától került elő épségben.
Vágólapra másolva!

Kilenc hónapja a kutyája eltűnését jelentette a kaliforniai Mehrad Houman. A terrier keverék tavaly július közepén tűnt el San Diegóból, és gazdája hiába kereste hónapokon keresztül. Húsvét előtt a michigani Detroit külvárosában a hatóságok egy kóbor kutyával kapcsolatos bejelentésre reagáltak. A helyi rendőrség befogta a kutyát, és kapcsolatba lépett egy állatvédő csoporttal. Hamarosan kiderült, hogy a hároméves Mishka chipelve van, és a gazdája San Diegóban él - írja az ABC.

Houman és családja épp Minnesotába indultak, amikor hívták őket, hogy előkerült Mishka. Miután a repülőgépük leszállt, 10 órát vezetettek Michiganbe, hogy újra láthassák házi kedvencüket.

Ez egy olyan történet, amit Hollywood szívesen elmesélne

 - írta az állatvédő szervezet bejegyzésében. Az állatvédő szervezet igazgatója szerint a kutyát ellophatták, majd eladták, és így köthetett ki Michiganben, de a valódi történetet csak a kutya tudja. Miután Mishkát megvizsgálták és megkapta a veszettség elleni oltást, visszatérhetett kaliforniai otthonába - írja a Sky.