Baltimore-i hídomlás: újabb halottat találtak egy piros furgonban

Vágólapra másolva!
Újabb holttest került elő Baltimore-ban a hídomlás helyszínén. Összesen hat ember tűnt el, közül három embert még mindig nem találnak.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, március 26-án megdöbbentő tragédia történt Baltimore-ban, ahol összeomlott egy több kilométeres híd, miután nekiütközött egy teherszállító hajó. Ekkor többen a vízbe zuhantak az autóikkal. 

Azóta már tudjuk, hogy a vízbe összesen nyolc ember zuhant. Közülük két embert élve sikerült kimenteni, míg hat embert eltűntként tartottak nyilván. A tragédia másnapján bejelentették a hatóságok, hogy leállítják a keresést

Ezt azzal indokolták, hogy nem valószínű, hogy további túlélőket találnak, a további kereső munkát pedig a romló látási és időjárási viszonyok, valamint a víz hőmérséklete is akadályozza.

hídomlás, katasztrófa, híd, Baltimore, Egyesült Államok, teherhajó, hajó, ütközés

Roland Butler, Maryland rendőrség vezető nyomozója akkor hozzátette, hogy 

a víz tele van törmelékkel és a híd acélroncsaival, a hajótestről pedig konténerek lógnak a víz fölé, ami veszélyessé teszi búvárok munkáját.

Azonban március 28-án megtalálták a baltimore-i hídkatasztrófa két halálos áldozatát. A két férfit egy furgonban találták meg, a híd központi elemének roncsa közelében.

hídomlás, katasztrófa, híd, Baltimore, Egyesült Államok, teherhajó, hajó, ütközés
Légi felvétel a hajóról és az összeomlott hídról
Fotó: Tasos Katopodis / Tasos Katopodis/Getty Images

A korábbi tájékoztatások alapján a hat halálos áldozat többsége latin-amerikai születésű munkás volt, aki a katasztrófa éjszakáján a Francis Scott hídon útfelületet javította. Az építmény összeomlása akkor következett be, amikor szünetet tartottak, és ezért a járműben tartózkodtak.

Azóta megkezdték a baltimore-i híd romjainak eltakarítását. Eközben találták meg a kutatócsapatok a harmadik áldozatot. A Fox azt írja, hogy pénteken, több mint egy héttel a hídomlás után került elő egy 38 éves harmadik munkás holtteste. 

Brandon Scott közölte, hogy a 38 éves Maynor Yasir Suazo-Sandoval holttestét sikerült kiemelni a vízből, és egyben köszönetet mondott a károk elhárításán dolgozó egységeknek, hogy változatlanul az áldozatok megtalálását tekintik elsődlegesnek.

Az oldal úgy tudja, hogy őt egy vörös teherautóban találták meg 25 méter mélyen.

Sokáig tart a roncsok eltávolítása

A híd roncsainak eltávolításán dolgozó műszaki szakemberek csütörtökön azt közölték, hogy várhatóan négy héten belül tudják annyira megtisztítani a vízi utat, ami Baltimore kikötőjének korlátozott újranyitását lehetővé teszi.

 Az amerikai haderő hadmérnöki egységének közlése szerint akár a hónap végére szabaddá válhat egy 85 méter széles, 11 méter szélességű csatorna, amelyen keresztül már nagyobb áruszállító hajók is átjutnak.

A közzétett mentési menetrend alapján május végére a kikötő visszatérhet a teljes kapacitásának megfelelő működéshez, amikorra 213 méter szélességű és 15 méter mély szakaszon szabaddá válik a hajózás. Jelenleg elsősorban a mentési munkákon dolgozó vízijárművek mozgását segítő, több, kisebb közlekedési folyosó van csak. A mentesítési munkát segíti az Egyesült Államok keleti partvidékének legnagyobb daruja, amely 1000 tonna emelésére képes.

KEY, Francis Scott
A baltimore-i Francis Scott Key híd acélszerkezetének roncsai alá szorulva vesztegel a Dali konténerszállító hajó 2024. március 27-én. MTI/AP/Steve Helber

Baltimore kikötője nem csak Maryland állam, de a teljes amerikai gazdaság számára meghatározó bizonyos termékek szállításában, így gépjárművek és mezőgazdasági alkatrészek importja és exportja szempontjából. A kikötő leállása miatt emberek ezreinek munkahelye került veszélybe a kikötőben, és naponta milliós kiesést jelent a gazdaság számára.