Az anyja gyilkolhatott meg egy hároméves kisfiút

Vágólapra másolva!
Az amerikai Wisconsinban egy 3 éves kisfiú meghalt tavaly júniusban. Az ügy most került újra elő, miután majdnem biztos, hogy meggyilkolták.
Vágólapra másolva!

A 32 éves Samantha Wishmant első fokon gondatlanságból elkövetett emberöléssel és a gyermek elhanyagolásával vádolják, miután a fiú 2023. június 15-én meghalt. A nőt a múlthéten tartóztatták le, mert az orvoszsakértői vélemény alapján felmerült a gyanú, hogy

a gyerek nem azért halt meg, mert véletlenül legurult a lépcsőn.

Samantha Wishman
Fotó: People

Az akkori helyszíni jelentés szerint a fiú leesett a lépcsőn, amitől olyan súlyos sérülései lettek, hogy később a kórházban meghalt. A további vizsgálatok azonban rávilágítottak arra, hogy súlyosan bántalmazták és elhanyagolták a gyereket. A rendőröknek az volt gyanús, hogy míg az apa sokkos állapotban volt és be akart menni a fiúval a kórházba, addig a nő túl nyugodtan, már-már sztoikusan viselkedett és szívesen maradt a másik gyerekkel. 

A boncolás azonban kiderítette, hogy több helyen eltört a bordája, átszúrták a tüdejét, agyrázkódása volt és rengeteg verésnyomot találtak a testén és a fején.

Az orvosszakértő megállapította, hogy halálát tompa tárgy okozta sérülések okozták. A lépcsőn legurulás aligha okozna ilyen sérüléseket.

A nyomozás során találtak hangfelvételeket és üzeneteket a férfinak címezve, melyben a gyerek bántalmazási szándékairól és saját problémáiról írt, amiket a kisfiú számlájára írt.

Kész vagyok bántani ezeket az anyaszomorítógyerekeket rohadtul nem érti meg, hogy nem kapok levegőt, így ez most sokkal nehezebb, még több problémám van a légzéssel

-állt az egyik üzenetben. Valószínűleg súlyos mentális problémákkal küzd.

A nőt őrizetbe vették hétfőn, április közepén lesz a tárgyalása.


Forrás: People