A felismerhetetlenségig lefogyott a korábban a világ legkövérebb fiújának tartott tinédzser - videó

Vágólapra másolva!
Arya Permana 10 éves volt, amikor a "világ legkövérebb fiújának" titulálták. A fiú óriási változáson ment keresztül. Hatalmas súlyának több mint a felére fogyott.
Vágólapra másolva!

Az indonéz Arya Permana a világ legkövérebb fiújaként volt ismert. Kilencéves korában 190 kg-ot nyomott, és olyan nagy volt, hogy egy erre a célra épített medencében kellett megmosakodni.

A fiú hatalmas életmódváltáson ment keresztül, és most körülbelül 87 kg a súlya, ami kevesebb mint a fele a korábbi súlyának.

Arya naponta körülbelül ötször evett, két embernek elegendő mennyiséget. Az étrendje rizsből, halból, húsból, zöldséglevesből és hagyományos szójapogácsából állt.

Akkoriban éppen csak betöltötte a nyolcadik életévét, és két éven belül 70 kg-ot hízott, amiért a "világ legkövérebb fiúja" címet kapta.

Eljutott arra a pontra, hogy nehezen tudott önállóan járni, és nehezére esett néhány percnél tovább állva maradni. 

Végül a dolgok olyan rosszra fordultak, hogy Aryanak még az evéshez is segítségre volt szüksége. Egy speciális medencét is építettek számára otthonában, hogy tudjon fürdeni, mivel már nem fért be a normál zuhanyzóba.

Arya egy nap úgy döntött, hogy változtatnia kell a szokásain. Szigorú diétát kezdett követni, és a híres személyi edző és testépítő, Ade Rai segítségét kérte.

"Én csak támogatom őt. Szeret sportolni. Amikor még nagyon kövér volt, a focit szerette" - mondta a fitneszedző a Jakarta Postnak. 

A szokásainak megváltoztatása mellett Arya bariátriai műtéten is átesett, hogy csökkentse a gyomra méretét. Ez segített neki leküzdeni hatalmas étvágyát. 

A most 13 éves Arya körülbelül 87 kg-ot nyom, és teljesen más embernek néz ki. Édesapja, Ade Somantri szerint az orvosi kezelés, a diéta és a testmozgás iránti elkötelezettség segített neki abban, hogy mind a külseje, mind az élete megváltozzon. Nemrégiben műtéten is átesett, hogy eltávolítsák a felesleges bőrt is - írja a Daily Star.

A hasonló problémákkal küzdő emberek számára most Arya lett a példakép, reményt adott a fogyni vágyók számára.