Vadászgép okozott zavart a stuttgarti repülőtéren

Vágólapra másolva!
A német légierő két vadászgépe szállt fel Bajorországból egy gyakorlórepülésre, de az egyiknek technikai problémái lettek, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtani a stuttgarti repülőtéren.
Vágólapra másolva!

A Luftwaffe két vadászgépe szerdán reggel szállt fel egy gyakorlórepülésre, azonban nem sokkal később az egyik gépnek technikai problémái lettek. 

Emiatt a meghibásodott gép kényszerleszállást hajtott végre a stuttgarti repülőtéren. 

A másik vadászgépnek nem lett baja, Stuttgartig kísérte a társát, majd visszarepült Bajorországba. Az eset után rengeteg tűzoltó és mentő ment ki a vadászgéphez. 

A német légierő szóvivője elmondta, hogy a vadászgépnek technikai problémái voltak, de biztonságosan landolt. Most a technikusok feladata lesz megtalálni, hogy mi okozta a problémát. A kényszerleszállás miatt kialakult egy kis zavar a stuttgarti repülőtéren, de mostanra helyreállt a közlekedés - írja a Bild

Az Origo korábban megírta, hogy Budapest XVII. kerületében kényszerleszállást hajtott végre egy repülő, egy utasszállító gép pedig egy madár miatt kényszerült leszállásra Budapesten. Egy másik repülőnek megrepedt a szélvédője, ezért kényszerleszállást hajtott végre Bostonban.