Többeket meggyilkoltak egy nőnapi rendezvényen

gyász, gyertya, mécses, halál, hír, halálhír
Fotó: Shutterstock/Asia Tsyhankova
Vágólapra másolva!
Huszonhét embert meggyilkoltak, köztük nőket és gyerekeket is egy nőnapi rendezvényen Burkina Faso egyik falujában - közölték vasárnap szemtanúk.
Vágólapra másolva!

A vérengzést pénteken követték el az ország keleti felében található Koulpélogo tartomány Tissaoghin nevű falujában. 

A történtek idején az országot vezető junta feje, Ibrahim Traoré éppen csapatlátogatást tett a közeli Tenkodogo és Bagré településen.

Traoré a hadsereg tagjainak mondott beszédében arra bíztatta a katonákat, hogy tevékenyen lépjenek fel az országot terrorizáló iszlamista milíciákkal szemben.

Burkina Faso, Mali és Niger hármashatárának közelében számos iszlamista csoport tevékenykedik, amelyek közül egyesek az Iszlám Állam, mások az al-Kaida terrorszervezet szövetségesei - írja az ATV.

Burkina Fasóban 2022 őszén történt puccs óta katonai vezetés van hatalmon. A kormányerők a 23 milliós nyugat-afrikai ország mintegy felét tartják ellenőrzésük alatt.

A címlapi kép illusztráció!