Szülők megpróbálták eladni az újszülött ikerlányaikat

Vágólapra másolva!
Egy fiatal házaspár megpróbálta pár ezer dollárért eladni az ikerlányait. A dologra az egyik rokonuk figyelt fel, aki értesítette a rendőrséget, így a párt a rendőrök elfogták.
Vágólapra másolva!

A 23 éves Zackery Davist és a 22 éves Jacquilyn Keitht embercsempészés gyanújával tartóztatták le Kentuckyban, miután állítólag megpróbálták eladni újszülött ikerlányaikat. A pár 5000 ezer dollárért, azaz körülbelül 1,8 millió foritért, akarta eladni a babákat egy rokonuknak. 

A rokon úgy tett mintha érdekelné a dolog, titokban azonban bizonyítékokat gyűjtött, amit nem sokkal később átadott a rendőrségben. 

Zackery Davis, 23, Jacquilyn Keith, Zackary Davis, Jacquilyn Keith, 22, iker lányok, gyerekkereskedelem, eladás, ZackeryDavis, JacquilynKeith
A szülők
Fotó: Jackson County Sheriff's Office

A bizonyítékok alapján a rendőrség elfogta a nőt és a férfit, akik a kihallgatásukon bevallották a tettüket, azonban azt mondták, hogy nem tervezték végrehajtani az üzletet. Davist és Keith-et letartóztatták és fejenként 10 000 dollár óvadék ellenében védekezhetnek szabadlábon.