Szili Katalin: A székely szabadság napja a nemzeti emlékezetpolitikai kánon részévé vált

SZILI Katalin szilikatalin
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó
Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Március 10., a székely szabadság napja mára a nemzeti emlékezetpolitikai kánon részévé vált - írta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a Székely Nemzeti Tanács székely szabadság napja alkalmából tartott rendezvényére küldött levelében.
Vágólapra másolva!

Az MTI-hez eljuttatott levélben Szili Katalin felidézte, hogy 170 éve e napon végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat. Úgy fogalmazott, hogy a székely szabadság napja a nemzetért való kiállás megnyilvánulásának jeles alkalma valamennyi magyar számára szerte a világban.

A székelység számára ma a szabadságot az autonómia jelenti, az önigazgatás megvalósítása, mely iránti törekvés nem csupán egy adott pont térben és időben, hanem napi küzdelem a közösség minden egyes tagja számára az önazonosságának megőrzéséért. Eszköz, melynek dimenziója egyszerre az ország, önkormányzatok, a közösség, de egyben a család és az egyének szülőföldön megélt biztonsága is"

 – hangsúlyozta Szili Katalin.

Ezért –  mint írta – e kihívásokkal teli, nem könnyű időkben sem szabad feladni a közösség számára ezen legfontosabb stratégiai célokat. Megvalósításukhoz az ez évi választások jó lehetőséget jelentenek - tette hozzá,

kiemelve, hogy ezzel lehet Székelyföld érdekeinek képviseletét a legszélesebben megjeleníteni és legmélyebben megerősíteni, valamennyi szinten.

Köszönetet mondott Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének és a testület valamennyi tagjának a fáradhatatlan küzdelemért és kiállásért. "Isten óvja és segítse Önöket! Isten áldja Székelyföldet!" – zárta sorait Szili Katalin.