Szijjártó Péter: A kormány újra fogja indítani az EU-Malajzia szabadkereskedelmi tárgyalásokat

szijjártópéter
Szijjártó Péter külügyminiszter
Vágólapra másolva!
Magyarország az idei elnökségi féléve alatt újraindítja a korábban már megkezdett, de akkor megakadt szabadkereskedelmi tárgyalásokat az Európai Unió és Malajzia között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kuala Lumpurban.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a malajziai kollégájával folytatott egyeztetését követően rendkívül fontosnak nevezte az EU külgazdasági kapcsolatainak javítását, és elmondta, hogy a magyar elnökség idején ezért a kormány újra fogja indítani a mintegy tíz évvel ezelőtt egyszer már megkezdett, azonban aztán megakadt szabadkereskedelmi tárgyalásokat Malajziával.

Sajnos, ezúttal is az a helyzet, hogy az Európai Unió számos, kereskedelemmel, gazdasággal össze nem függő kérdést akar belekeverni a szabadkereskedelmi megállapodásba, aminek a vége egyszer csak az lesz, hogy az EU csak magával fog kereskedni, s ezt mi semmiképp nem szeretnénk látni

  – szögezte le.

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter Malajziában
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter tudatta, hogy rövidesen össze fogják hívni a magyar-malajziai gazdasági vegyes bizottság alakuló ülését, aminek az ad nagy jelentőséget, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom mára meghaladta a 830 millió dollárt, és újabb lökésre lenne szükség a további előrelépéshez.

Rámutatott, hogy a Mol már hatvan tonna kenőanyagot tudott értékesíteni a délkelet-ázsiai országban, és nagy eredmény lenne ennek a mennyiségnek a növelése. Bejelentette, hogy a felek hamarosan lezárják a tárgyalást a sertés- és baromfihús szállítására vonatkozó megállapodásról, amelynek nyomán egy-egy vírus kitörése esetén csak a közvetlen régióból tiltanák majd meg a malajziai hatóságok a behozatalt, nem az egész országból.

Megjegyezte, hogy Magyarországhoz hasonlóan, Malajzia is nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy regionális éllovassá válhasson az elektromos autóipari átállásban.

Nagyon fontos kutatási, egyetemi környezetet építettek fel, így a magyar és maláj műszaki egyetemek közötti együttműködést még szorosabbra fűzzük annak érdekében, hogy az elektromos autóipari átállás ne csak a termelés, hanem a magasabb hozzáadott értékű kutatás-fejlesztés szempontjából is új lehetőséget jelentsen a gazdaságaink számára

  – mondta.

A miniszter végül arról számolt be, hogy hazánknak kulcsfontosságú nemzeti érdeke az akadálymentes nemzetközi kereskedelem, valamint a világ ismételt blokkosodásának megelőzése, az ugyanis csak bajt és károkat okozott a múltban is.

A blokkokba rendeződés helyett mi abban vagyunk érdekeltek, hogy civilizált globális együttműködés tudjon létrejönni

  – szögezte le.

Kiemelte, hogy a világkereskedelem szabadsága, a blokkosodás elkerülése és az összeköttetések fejlesztése terén is fontos szövetséges Malajzia.

Egy olyan ország, amely szintén sokat ad a szuverenitására. Egy olyan ország, amely nem fél felvállalni a nemzeti érdekeinek a képviseletét, igazi kereskedő ország, amely a hidegháborús blokkok kialakulása ellen van

 – sorolta.

"Egyetértettünk, hogy Malajziának és Magyarországnak is érdeke, hogy a világpolitika, a világgazdaság legjelentősebb szereplői rendezzék egymással a konfliktusaikat, (...) normális együttműködést tudjanak felépíteni, és senkire ne gyakoroljanak nyomást abban a tekintetben, hogy ki, melyik oldalra áll"  – húzta alá.

Két nap alatt tehát megjártuk a három legversenyképesebb délkelet-ázsiai országot, Thaiföldet, Szingapúrt és Malajziát. Fontos tárgyalásokat folytattunk, ezeknek kézzelfogható eredményei is vannak, hiszen lesz légijárat Bangkok és Budapest között, a világ egyik legjelentősebb, háztartási eszközöket gyártó vállalata érkezik Magyarországra, Malajziával pedig a világ blokkokba rendeződése ellen tudunk majd közösen küzdeni, és a mezőgazdasági exportunkat növelni"

 – összegzett.