Sokkoló videók: összedőlt egy hatalmas híd Baltimore-ban, miután egy hajó nekiütközött, rengeteg autó zuhant a vízbe

Vágólapra másolva!
Összeomlott egy 3 kilométeres híd egy része kedd hajnalban az amerikai Baltimore városban, miután nekiütközött egy teherszállító hajó. Többen a vízbe zuhantak az autóikkal.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint hajnal fél 2-kor csapódott egy teherhajó a baltimore-i Francis Scott Key híd egyik tartóoszlopának, az ütközést követően a hajótest kigyulladt, majd elsüllyedt - közölték a helyi hatóságok. A híd az ütközés következtében összeomlott, ekkor számos autó, köztük egy vontató volt rajta, így

több autó is a vízbe zuhant.

Áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések. Maryland állam tűzoltósága az incidenst tömegbalesetnek nevezte. A hajnalban tartott első sajtótájékoztatón elhangzott, hogy két embert élve kimentettek, egyiküket súlyos állapotban vitték kórházba. Legkevesebb hét további embert keresnek a parti őrség, a helyi mentők egységei, a munkába és a vizsgálatba a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bekapcsolódott. Az érintettek száma változik, Maryland állam hatóságai "nagyszámú sérültről" számoltak be. A baleset idejében a Patapsco folyó vízének hőmérséklete 8 fokos volt

A Synergy Marine Group hajózási társaság keddi közleményében megerősítette, hogy a Dali elnevezésű, szingapúri zászló alatt közlekedő konténerhajójuk ütközött neki a baltimore-i hídnak, és a Srí Lanka-i Colombo kikötője felé indult. A hajó a dán Maersk társasághoz tartozik, ám egy másik vállalkozás üzemeltette. A 300 méter hosszú és 50 méter széles Dali a legnagyobb méretű konténerszállítók közé számít.

A hajó legénységének nem esett baja.

A híd romjai alá szorult fedélzeten - a megjelent fényképek alapján - több mint ezer nagyméretű konténer van.

Paul Wiedefeld, Maryland állam közlekedési ügyekért felelős vezetője arról számolt be, hogy a hídon karbantartó munkások is dolgoztak az éjszakai órákban. James Wallace, Baltimore tűzoltóságának parancsnoka elmondta, hogy

a víz alatti radarok több járművet jeleztek a folyó mélyén.

Wes Moore, Maryland kormányzója vészhelyzetnek minősítette a történteket, ennek alapján a mentésre további források mozgósíthatók.

KEY, Francis Scott, híd, hídomlás, Baltimore

A terrorcselekmény lehetőségét az FBI kizárta.

Az ütközést megelőzően a hajón többször kialudtak a jelzőfények, ami üzemzavarra utalt - mutattak rá a szakértő, de a pontos okot változatlanul vizsgálják.

A baleset miatt Baltimore forgalmas tengeri kikötőjének működését is felfüggesztették.

A négysávos közúti hídon tavaly 847 158 személyautó és kisteherautó haladt át, több, mint bármely más kikötői hídon az Egyesült Államokban.

A Francis Scott Key (1779-1843) ügyvédről, íróról és költőről, az amerikai himnusz szövegének szerzőjéről elnevezett hidat 1977-ben adták át a forgalomnak.