Rajtakaptak egy tanárnőt, ahogy egy diákjával szexel egy autóban

CSAK CÍMLAPI
CSAK CÍMLAPI
Vágólapra másolva!
Diákjai buktattak le egy tanárnőt, aki az egyik kiskorú diákjával szexelt az autójában. Az eset után a nőt elhagyta a férje, aztán a fiatal szeretője is.
Vágólapra másolva!

Eppie Sprung 26 éves volt és tanárnőként dolgozott, amikor kirúgták munkahelyéről, mert egy 17 éves diákjával szexelt.  

A többi tanítványa vette észre, hogy fényes nappal egy parkolóban félmeztelenre vetkőzve szexel a tanárnőjük az egyik osztálytársukkal. 

Ezután a nőt feljelentették a fiú szülei, és a rendőrség a volt tanárnőt szexuális bűnözőnek nyilvánította, ráadásul kártérítést is kellett fizetnie, amiért megrontott egy kiskorú fiút.

image

Eppie körül hatalmas botrány kerekedett,

férje a botrány után elhagyta. De nem maradt egyedül, a diák akivel szexelt, hozzá költözött. Legalábbis egy időre.

A most 39 éves Eppie egy idegig egyedül nevelte két gyerekét, majd újra férjhez ment. 

image

 

Tisztában vagyok vele, hogy szembe kell néznem a bűnömmel

- mondta a volt tanárnő.

Forrás: DailyStar