Nem tetszik a franciáknak Macron háborús terve

Vágólapra másolva!
Emmanuel Macron francia elnök és miniszterelnöke, Gabriel Attal népszerűsége is folyamatosan zuhan. Az államfő megítélése a háborús retorika miatt romlik, a kormányfőé pedig a tétlenség miatt.
Vágólapra másolva!

Emmanuel Macron háborús kijelentései tovább rontották az eddig is katasztrofális támogatottsági indexeit, a franciák csupán 28 százaléka elégedett az államfővel (februárban 29 százalék volt) és 72 százaléka a francia szavazóknak elégedetlen az elnöki munkával. A legutóbbi méréshez képest is egy százalékkal emelkedett az elégedetlenkedők száma – derül ki a vasárnap közzétett felmérésből, amelyet az Ifop közvélemény-kutató cég készített.

Az elnökkel szembeni nagyon erős elégedetlenség elsősorban annak tudható be, hogy Emmanuel Macron erőszakosan kardoskodik Ukrajna katonai támogatása mellett és többször felvetette, hogy a nyugati csapatokat elküldené az orosz–ukrán háborúba 

– magyarázta az AFP-nek Frédéric Dabi, az Ifop igazgatója.

Emmanuel Macron miniszterelnöke, Gabriel Attal sem élvezi az emberek bizalmát Franciaországban. Gabriel Attal népszerűsége két hónappal a Matignonba való kinevezése után csökkent. A franciák 55 százaléka elégedetlen a miniszterelnökkel, szemben a februári 52 százalékkal - írja a Magyar Nemzet.