Motoros szánnal ütközött egy helikopternek egy férfi, rengeteg pénzt követel

motorosszán, illusztráció,
A massachusettsi Worthingtonban található repülőtér tulajdonosát is beperelte.
Fotó: Shutterstock/Body Stock
Vágólapra másolva!
Jeff Smith 2019-ben motoros szánnal hajtott neki egy massachusettsi ösvényen parkoló Black Hawk helikopternek, 9,5 millió dollárra, azaz közel 3,4 milliárd forintra perli az amerikai kormányt.
Vágólapra másolva!

Majdnem  9,5 millió dollárra (3,4 milliárd forintra) perli Jeff Smith az amerikai kormányt azután, hogy 2019-ben motoros szánnal nekihajtott egy massachusettsi ösvényen parkoló Black Hawk helikopternek - számolt be róla az MTI. 

A férfi azt mondta, azért perel, hogy fedezni tudja a baleset miatt keletkezett költségeit valamint az elmaradt bérét, és a hadsereg ne ússza meg következmények nélkül a balesetet.

Smith jogi képviselői szerint az éjszakai kiképzés közben leszálló Black Hawk legénysége gondatlanul tette le a majdnem húsz méteres légi járművet egy olyan ritkán használt repülőtéren, amelyen motoros szánnal is gyakran közlekednek. 

Az illető a massachusettsi Worthingtonban található repülőtér tulajdonosát is beperelte, azzal vádolja, hogy a hómobiloknak és a helikopter személyzetének is engedélyezte a terület használatát. Úgy fogalmazott, a helikopter személyzete nem figyelmeztette a motoros szánnal közlekedőket a helikopterre, rövid időre felügyelet nélkül hagyta azt és nem is világította ki. 

A helikopter az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal által jóváhagyott repülőtéren landolt, a személyzet tagjai vallomásukban elmondták, gyakran tartják hasonló helyeken a kiképzéseket. 

A mi érvelésünk a kezdetektől fogva az, hogy összeegyeztethetetlen, hogy egy helikopter egy aktív motoros szánpályán szálljon le

 - mondta Jeff Smith ügyvédje, hozzátette, a pert azután indították, hogy a kormány nem válaszolt a bejelentett kártérítési igényükre. 

Az amerikai kormány többször próbálta megszüntetni az ügyet, mint mondták, a szövetségi kártérítési törvény alapján nem perelhető. Az amerikai ügyészség szóvivője egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, a bíróság valószínűleg még idén dönt a perben.

motorosszán, illusztráció,
A massachusettsi Worthingtonban található repülőtér tulajdonosát is beperelte.
Fotó: Shutterstock/Body Stock / Shutterstock/Body Stock