Híres római szoborhoz ragasztotta magát több ökoaktivista

Vágólapra másolva!
Megerősítette korábbi ítéletét kedden a Vatikáni Bíróság kedden: pénzbírsággal és kilenc hónap börtönnel sújtották azt a két ökoaktivistát, akik 2022-ben odaragasztották magukat a vatikáni múzeumban található Laokoón-szoborhoz.
Vágólapra másolva!

Megerősítette tavaly június 9-i határozatát a bírói testület abban a pápai állam területén 2022-ben elkövetett bűncselekményekben, melynek során két ökoaktivista odaragasztották magukat a vatikáni múzeumban található Laokoón-szoborhoz - tájékoztatott az MTI. 

Kilenc hónap börtönt kaptak és majdnem 11 millió forint bírságot kell fizetniük a perköltségeken túl.

Az Utolsó nemzedék nevű klímavédelmi csoport két tagja figyelemfelkeltő akciót hajtottak végre a Vatikáni Múzeum egyik belső udvarában kiállított Laokoón-szoborcsoportnál 2022. augusztusában: odaragasztották magukat a márványszobor talapzatához, céljuk az volt, hogy nemzetközi visszhangot érjenek el.

Olasz állampolgárokként a Vatikáni Bíróságtól kiszabott büntetés felfüggesztettnek számít esetükben, ha nem követnek el más bűncselekményt az állam területén, nem kerülnek a vatikáni fogdába.

Nemrég több német reptéren okoztak káoszt klímaaktivisták, Bécsben pedig olajjal öntöttek le egy Klimt-festményt.

Vatikáni Bíróság, másodfok, elítélte a Laokóon-szobrot megrongáló öko-aktivistákat, illusztráció, vatikán, bíróság
Nem kell börtönbe vonulniuk
Fotó: Photo by Tiziana FABI / AFP