Majomkéz, élő kígyó és más, fekete mágiához használt tárgy került elő egy boszorkánydoktor bőröndjéből

Vudubaba
vudubaba
Vágólapra másolva!
Feltételezett boszorkánydoktort tartóztattak le a dubai repülőtéren. A férfi poggyászából egy majomkéz, élő kígyó, és egyéb, fekete mágiához köthető tárgyak is előkerültek.
Vágólapra másolva!

Gyanúsan kinéző utasra lettek figyelmesek a dubaji repülőtéren dolgozó vámosok néhány napja, akit félre is állítottak, majd alaposan átvizsgáltak. A holmija közt kutatva először csak egy még élő kígyót húztak elő, ami a ruhák közé rejtett műanyag edényben pihent. Már ez is sokkolta a vámosokat, de az igazán megdöbbentő felfedezést csak ezt követően tették. Ugyanis találtak még egy majomkezet, egy döglött madarat, írott varázsigéket, amuletteket, és pamutba csomagolt tojásokat is. Mindezeket a tárgyakat feltehetően fekete mágiához köthető praktikákhoz szánták felhasználni.

image

Az átfogó kutatást követően a dubaji nemzetközi repülőtér tisztviselői letartóztatták a férfit. Holmijait lefoglalták, és elemzésre küldték. Később a szakemberek megállapították, hogy a tárgyakat általában boszorkánysághoz használják.

Egy boszorkány varázslatokat vet egy gőzölgő üstre
Egy boszorkány varázslatokat vet egy gőzölgő üstre - ez is a fekete mágia része
Fotó: Wikipedia

Az Egyesült Arab Emírségek törvényei az Öböl menti Együttműködési Tanács Pénzügyi és Gazdasági Együttműködési Bizottságának határozata alapján megtiltják, hogy bárki fekete mágia vagy varázslás során használható tárgyakkal lépjen be az országba.  

Khaled Ahmed, a repülőtér utasforgalmi osztályának igazgatója az eset kapcsán az alábbiakat nyilatkozta: "A dubaji vámhatóság tisztviselői, akik többféle - még ilyen témájú - továbbképzésben is részt vesznek, teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy az afrikai férfinél talált holmik varázslásra, kuruzslásra és az emberek elméjével való babrálásra is felhasználhatók, és ilyen mivoltukban nagyon veszélyesek."

Az eset kapcsán nyomozás indult.

Forrás: Need to know