Lemondott a perui miniszterelnök, egy kiszivárgott hangfelvétel áll a háttérben

Benyújtotta lemondását Alberto Otárola perui miniszterelnök.
Benyújtotta lemondását Alberto Otárola perui miniszterelnök.
Fotó: X
Vágólapra másolva!
Benyújtotta lemondását Alberto Otárola perui miniszterelnök, miután a múlt hétvégén kiszivárgott egy olyan hangfelvétel, amelyen feltehetően az hallható, hogy tisztességtelen módon próbált befolyásolni kormányzati szerződéseket - közölte a helyi média.
Vágólapra másolva!

Otárola kijelentette, hogy a felvétel 2021-ben készült, amikor még nem volt miniszterelnök, és politikai ellenfelei manipulálták felvételt. A kormányfő tagadta a korrupciós vádakat.

A hangfelvételen Otárola egy nővel beszélget, arról, hogy miképpen nyújthatna neki segítséget jövedelmező kormányzati szerződések megszerzésében.

A botrány a múlt héten eszkalálódott, amikor egy perui televízió hangfelvételeket sugárzott, amelyek állítólag a két személy közötti beszélgetésekről készültek - írta a BBC

Sajtóértesülések szerint a nő két nagy összegű szerződést is kapott a védelmi minisztériumban végzett munkájával kapcsolatban, összesen 53 ezer sol ( körülbelül 5 millió forint) értékben. 

Otárola 2022-ig volt Peru védelmi minisztere.