Kigyulladt egy irodaépület Bangladesben, legalább 43 ember meghalt

Vágólapra másolva!
Legalább 43 ember meghalt, miután tűz ütött ki egy többszintes épületben Bangladesben - közölte az ország egészségügyi minisztere.
Vágólapra másolva!

A tűz helyi idő szerint csütörtökön este tíz óra körül keletkezett egy étteremben a fővárosban, Dakkában. A mentőszolgálatot és a tűzoltókat a Kacchi Bhai étteremhez riasztották, amely egy hétemeletes épületben található. Hetvenöt embert kimentettek és több tucatnyit kórházba szállítottak.

A tüzet két óra múlva sikerült eloltani, a keletkezésének okát még vizsgálják.

Kigyulladt egy irodaépület Bangladesben.
Kigyulladt egy irodaépület Bangladesben.
Fotó: Suvra Kanti Das / MTI

A bangladesi egészségügyi miniszter közölte, hogy 33 embert még a helyszínen halottnak nyilvánítottak, tíz másik személy a város égési sérülésekkel foglalkozó kórházában halt meg.

Huszonketten továbbra is válságos állapotban vannak. A tűz keletkezésének oka feltehetően gázszivárgás volt - mondta a bangladesi tűzoltóság szóvivője.

Ez egy olyan épület volt, ahol minden emeleten gázpalackok voltak  az éttermek miatt, még a lépcsőházakban is

 - mondta Uddin dandártábornok.

Bangladesben gyakoriak a kereskedelmi és lakóépületekben keletkezett tüzek.
Bangladesben gyakoriak a kereskedelmi és lakóépületekben keletkezett tüzek.
Fotó: Suvra Kanti Das

Egyes emberek a vízcsöveken kapaszkodva másztak le az épület emeleteiről. Néhányan közülünk megsérültek, amikor leugrottak.

Egy túlélő, Mohammad Altaf elmondta, hogy egy betört ablakon keresztül menekült meg a lángok elől. Bangladesben gyakoriak a kereskedelmi és lakóépületekben keletkezett tüzek. Ezekért gyakran a biztonsági előírások be nem tartását okolják - írta a BBC.

Két éve kigyulladt a délkelet-bangladesi Szitakunda város egyik konténerraktára, a tűz hatalmas robbanáshoz vezetett, és legalább 49 ember meghalt.