Két férfi bosszúból szitává lőtt egy családi házat

lövöldözés, fiú, férfi, támadó
Vágólapra másolva!
Tavaly Liverpoolban egy család arra ébredt, hogy két férfi megtámadta a házukat. A támadáskor szitává lőtték a házat, ahol egy fiatal fiú is lakott, akit majdnem megölt az egyik lövedék. Ezután a támadók elmenekültek a helyszínről. Később kiderült, hogy egy bandaháború miatt lőttek a családi házra, mivel korábban az ott lakó fiú apja vitába keveredett egy pub tulajdonosával, akit azzal fenyegetett, hogy felgyújtja a kocsmát.
Vágólapra másolva!

Joanne Maclean és a 21 éves fia, Michael tavaly október 19-én reggel negyed kilenckor arra ébredt, hogy megtámadták a házukat. Az anya mikor rájött, hogy a házukra lőnek, kiugrott az ágyából és azonnal szólt a fiának. 

Az egyik lövedék betörte a szoba ablakát és csaknem megölte a fiút, mivel a golyó Michael feje fölött lévő poszterbe fúródott. 

Egy másik lövedék szintén az ablakon keresztül repült be, majd a fiú hálószobája falát átfúrva a fürdőszobába ért földet. A két támadó összesen öt lövést adott le a házra, amin azóta is látszanak a támadás nyomai. A lövöldözés után a támadók egy lopott motorral elmenekültek a helyszínről. 

Reece Martin and Anthony Milton, ReeceMartinAnthonyMilton,  Liverpool, lövöldözés
Bosszúból lőttek a családi házra.
Fotó: Merseyside Police

Michael apja elmondta a nyomozóknak, hogy szerinte Lewis Redcliffe volt az egyik támadó, aki egy croxteth-i pub tulajdonosa. Ezzel a férfival, Michael korábban vitába keveredett. A másik támadó is a kocsmában volt tavaly júniusban, mikor Michael összeveszett a tulajjal. 

Emiatt megkéselte a férfit, majd azzal fenyegette, Michaelt és a kocsma tulaját is, ha emiatt börtönbe kerül akkor felgyújtja a helyet és megtámadja a fiú házát. 

Ezután Benjamin Fitzsimmons elítélték. Három nappal az ítélethozatal után tűz ütött ki a kocsmában, újabb után három nappal később lőni kezdtek Macleanék házára.

A két férfit 12 év börtönbüntetésre ítélték és további 5 év felfüggesztett szabadságvesztést kaptak. 

Valamint távoltartási végzés van érvényben velük szemben, ami megtiltja, hogy bármikor kapcsolatba lépjenek a Maclean családdal.

Forrás: Mirror