Ismét letartóztatták a szexuális bűncselekményekkel gyanúsított influenszertestvéreket Romániában

Vágólapra másolva!
2022 év vége után ismét őrizetbe vették Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszert és testvérét Romániában. Egy korábbi, szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos ügyben adtak ki ellenük európai elfogatóparancsot a brit hatóságok.
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, 2022-ben őrizetbe vettek a román hatóságok két brit-amerikai állampolgárságú milliomost, Andrew és Tristan Tate testvérpárt, akik Romániában élnek. 

A román szervezett bűnözés ellenes ügyészség szerint a két férfi két másik román állampolgárral együtt 2021 elején szervezett bűnözői csoportot hozott létre, amely emberkereskedelemmel foglalkozott Románia, az Egyesült Államok és Nagy Britannia területén.

Andrew Tate, Tristan Tate, Tate fivérek, Tate testvérek, Tatetestvérek
A testvérpár 2023-ban három hónapot töltött előzetes letartóztatásban, márciusban házi őrizetbe kerültek, amit augusztusban oldottak fel

A csoport tagjai fiatal lányokat kényszerítettek, hogy szexuális tartalmú videókon szerepeljenek, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert a gyanúsítottak. A vádhatóság szerint az egyik gyanúsított meg is erőszakolta az egyik áldozatot.

A testvérpár 2023-ban három hónapot töltött előzetes letartóztatásban, márciusban házi őrizetbe kerültek, amit augusztusban oldottak fel. Azóta hatósági felügyelet alatt álltak, és nem hagyhatták el Romániát.

A legfrissebb hírek szerint 

a testvéreket keddre virradóra szállították a főváros rendőrségi fogdájába a bukaresti táblabírósági ügyészség rendelete alapján.

A rendőrség közleménye szerint Nagy-Britanniában elkövetett szexuális bűncselekmények, áldozataik szexuális kizsákmányolása miatt adtak ki nemzetközi elfogató parancsot ellenük. 

Andrew Tate, Tristan Tate, Tate fivérek, Tate testvérek, Tatetestvérek
A Tate-testvérek küzdősportot űztek, kickboxversenyeken vettek részt, de főleg a közösségi médiában hívták fel magukra a figyelmet különböző videókkal, amelyekben rendszerint luxuskörnyezetben jelentek meg
Fotó: AFP