Így állt kegyetlen bosszút unokájáért egy nagymama

bosszút állt lánya balesete miatt egy nagyi
Vágólapra másolva!
Egy newcastle-i nagymama nem tudta feldolgozni, hogy unokája egy motorbalesetben súlyosan megsérült, és a lány volt barátját kezdte el vádolni a nő súlyos állapotáért. Ezért elment a férfi lakásához, ahol bosszút állt a baleset miatt, miközben a lány anyja a kegyetlen esetet videózta.
Vágólapra másolva!

Deborah Charlton nem tudta elviselni, hogy unokája többet nem élhet teljes életet, mivel súlyosan megsérült egy motor balesetben.

 A dühös asszony unokáját a szörnyű baleset óta éjjel-nappal ápolni kell, ugyanis agyi és ortopédiai sérülései lettek.

A nagymama hat héttel a balesetet után sem tudta megemészteni a történteket, és a lány volt barátját okolta. Emiatt rendőrnek öltözött és a lány anyjával, a 43 éves Lindsey Venusszal elment a férfi lakásához, ahol berúgta az ajtót, majd a férfi jelenlegi barátnőjével ordibálni kezdett. Ezután egy csavarkulccsal rátámadt a férfi új barátnőjére.

image

Először felkergette az emeletre nőt, akit követett a lány anyja is, hogy fel tudja venni videóra a brutális támadást. 

Az emeleten a csavarkulccsal csaknem agyonverte a nőt, akinek emiatt az arcán, a karján és a lábán zúzódásai lettek, sőt még az arcát vágások is borították.

A két támadó bírósági tárgyalásán a támadásról készült videót megmutatták a férfi barátnőjének is, aki elmondta a bíróságnak, hogy az eset óta rémálmai vannak, és mindig attól fél, hogy újra megtámadják.

Szeretném elmondani, hogy ez súlyos szorongást és pánikrohamokat okozott nekem

- meséli a súlyosan bántalmazott nő, aki hozzátette, azóta a lakásból sem mer kilépni.

image

Deborah és Lindsey a tárgyaláson bűnösnek vallotta magát,

azonban Lindsey hozzátette, hogy ő maga nem volt erőszakos senkivel a támadás alatt, és azt is elmondta ő a lány elsődleges gondozója, ezért a lány anyját két és tíz hónap börtönbüntetésre ítélték, míg a nagymama három és fél évig lesz börtönben - írja DailyStar.