Földrengés volt az iráni-pakisztáni határon

Vágólapra másolva!
5,4-es erősségű földrengést jelentettek keddre virradóra Irán délkeleti, Pakisztán déli részével határos régiójából, áldozatokról és károkról nem tudni.
Vágólapra másolva!

Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint az iráni Szisztán-Beludzsisztán tartományban történt földrengés 35 kilométeres mélységben volt. A német Földtudományi Kutatóközpont (GeoForschungsZentrum, GFZ) mérése szerint 

a rengés 5,5-ös erősségű volt.

A térségből a napokban heves viharokat és áradásokat is jelentettek. Az IRNA iráni állami hírügynökség szerint a tartomány több településén akadozott a víz-és áramszolgáltatás.  A viharos időjárás a szomszédos Pakisztán határ menti régióját is megtépázta, ahonnan 

több ezer embert evakuáltak.