Fogságba estem! - remegve hívta fel családját a hét éve rejtélyesen eltűnt nő

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Inzulintúladagolással akart embert ölni egy somogyi férfi
Vágólapra másolva!
Elképesztő: 2017-es eltűnése után hét évvel életjelet adott egy nő Amerikában. Kétségbeesetten hívta a családját és tudatta velük, hogy fogságba esett a Michigan sugárúton található Evergreen Motelben. A helyszínre kiérkező rendőrök segélykiáltásokra lettek figyelmesek, betörték a motelszoba ajtaját, és megtalálták az eltűnt nőt, aki fizikailag ép, de lelkileg rendkívül zaklatott állapotban került elő – írja a FOX 2 Detroit tévécsatornára hivatkozva a CrimeOnline.
Vágólapra másolva!

Az ABC 7 tévécsatorna közlése szerint még a 20-as éveiben eltűnt, s most, a harmincas éveiben előkerült nő mentális egészségügyi ellátásban részesül, miközben a nyomozók megpróbálják kideríteni, hogy szexuális emberkereskedelem áldozatává vált a nő vagy sem.

Vizsgáljuk az ügyet, azt, hogy történt-e bűncselekmény, például embercsempészet vagy családon belüli erőszak, esetleg más áll a háttérben. Nem akarom az emberrablás szót használni, mely úgy hangzik, mintha valaki megragadta és elvitte volna a nőt arra a helyre. Lehet, hogy kapcsolatnak indult, amely aztán az akarata ellenére fogva tartásba és emberkereskedelembe torkollt

 – nyilatkozta Mike Shaw, a michigani rendőrség hadnagya.

Forrás: Metropol