Fertőzött sajt miatt halt meg két ember New Yorkban

Vágólapra másolva!
Bűnösnek vallotta magát egy New York-i sajtgyártó lisztériajárvány előidézésében kedden. A fertőzés következtében két ember meghalt, nyolcan pedig kórházba kerültek.
Vágólapra másolva!

Két ember meghalt, nyolcan pedig kórházba kerültek New Yorkban fertőzött sajt miatt. A gyártó Johannes Vulto és cége, a Vulto Creamery kedden elismerték felelősségüket a listeria-járvány előidézésében - számolt be róla az ABC News. A listeria monocytogenes baktériumot tartalmazó élelmiszerek fogyasztása liszteriózishoz vezethet, egy olyan fertőzéshez, amely halállal végződik. 

Vulto felügyelte a New York állambeli Waltonban található Vulto Creamery gyártóüzem működését, beleértve annak higiéniáját is

– közölte az Igazságügyi Minisztérium. Hozzátették, Vulto elismerte, hogy 2014 decembere és 2017 márciusa között hamisított sajtokkal kereskedtek. Létesítményében 2014 júliusa és 2017 februárja között pozitívak lettek a lisztéria-tesztek. Az év márciusában bezárták a gyárat, és visszahívták a termékeket a boltokból.  

Létfontosságú, hogy az amerikai fogyasztók bízhassanak abban, hogy az általuk vásárolt élelmiszerek biztonságosan fogyaszthatók

– mondta Brian Boynton főügyész-helyettes, az igazságügyi minisztérium polgári osztályának vezetője.

Nemrég életveszélyes fagyit hívtak vissza 19 amerikai államban.