Egyre többet zaklatják a gésákat Kiotóban, kitiltják a turistákat a híres gésanegyedből

Vágólapra másolva!
Kitiltják a turistákat Kiotó gésanegyedének több utcájából - jelentette be a városvezetés egyik illetékese, Ota Iszokadzu, aki a döntést a turisták viselkedésével indokolta.
Vágólapra másolva!

A rendelkezés értelmében áprilistól kapukat húznak fel a negyed bizonyos utcáinak bejáratainál, köztük azok előtt is, melyek éttermekbe és teaházakba vezetnek. Így ezek az utcák csak a gésák, vendégeik és a helyiek számára lesznek elérhetők.

Nem akartuk ezt tenni, de a kétségbeesés szélén állunk

 - jelentette ki a városvezetés egyik illetékese, Ota Iszokadzu.

A város lakói régóta panaszkodnak a Kiotót elözönlő turistákra, akik száma jelentősen nőtt a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldásával. 

A tömegek elsősorban a gésáiról világszerte ismert Dzsion negyedet keresik fel, melynek önkormányzata már decemberben felszólította a városvezetést, tegyen meg mindent, hogy véget vessen a turisták sokszor elfogadhatatlan viselkedésének. 

Példaként említették a gésák és gésatanoncok zaklatását, mely során a többi között eltépték a nők kimonóit, cigarettacsikket dobtak a nyakkivágásukba, megkergették őket vagy engedély nélkül készítettek felvételeket róluk.

Dzsion főutcája, a híres Hanamikodzsi utca továbbra is látogatható lesz.

A tévhittel ellentétben a gésák nem prostituáltak, hanem a szórakoztatóiparban dolgoznak, hagyományos japán tánccal, énekkel és játékokkal szórakoztatva vendégeiket.

Kiotó 794-től több mint ezer éven át, egészen 1868-ig az ország fővárosa volt.

Japánban a koronavírus-járvány enyhülése óta jelentősen megugrott a turizmus, mely egyre nagyobb kihívások elé állítja a prefektúrákat. 

A héten a híres Fudzsi-hegyet is magába foglaló Jamanasi prefektúra jelentette be, hogy júliustól belépőjegyet fognak szedni a hegyre vezető legnépszerűbb turistaútvonalon, a Josida-ösvényen.