Donald Trump nyerte meg az előválasztást Észak-Dakota államban

TRUMP, Donald Atkinson, 2024. január 17.
A Republikánus Párt elnökjelöltségéért küzdő Donald Trump volt amerikai elnök a New Hampshire állambeli Atkinsonban tartott előválasztási kampánygyűlésén 2024. január 16-án. Előző nap Trump megnyerte az iowai elővá
Donald Trump megállíthatatlanul robog az elnökség felé
Vágólapra másolva!
A volt amerikai elnök győztesként került ki az észak-dakotai elnökválasztási előválasztásokból, ami újabb győzelmet jelent a döntő jelentőségű szuperkedd előtt.
Vágólapra másolva!

A Breitbart közölte, hétfő este több médium is a volt elnök sikeréről számolt be. 

A szavazatok 93 százalékának beérkezése után Trump hatalmas, 70,5 százalékos előnnyel vezetett Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó előtt.

A lap emlékeztet,  Doug Burgum észak-dakotai kormányzó már januárban Trump jelöltségét támogatta.

"Most kormányzóként volt alkalmam látni, milyen a világ Joe Biden alatt, és Amerikának 180 fokos változásra van szüksége ahhoz képest, amerre Joe Biden vitt minket"  - mondta.

Trump a Truth Social oldalán köszönetet mondott Észak-Dakota államnak: