Csak a videójáték érdekelte, ezért meghalt a csecsemője

Vágólapra másolva!
Gyerekgyilkosság vádja miatt hallgattak ki egy párt miután holtan találtak rá egy hónapos kisfiukra, a testén 37 súlyos sérüléssel.
Vágólapra másolva!

Sokkoló állapotban találtak rá 2017 október 21-én az 1 hónapos Ollie holttestére: a csecsemőnek 37 csontja eltört, beleértve nyaki csigolyáit.

A tragédia apja gondatlansága miatt történhetett, akit jobban lekötött a PlayStation 4 annál, minthogy újszülött gyereke testi épségére ügyeljen, azonban azt sem tartják kizártnak, hogy bántalmazás okozta a kisfiú sérüléseit. 

Ezért őt és élettársát, Kayleigh Drivert súlyos testi sértéssel, illetve gyerekgyilkossággal vádolja a bíróság. A férfi azonban tagadja a vádakat.

A bíróság úgy tudja, a fiatal pár nem tervezte a gyereket, a férfi azonban tagadja azt a felvetést is, mely szerint nem készült fel kellőképpen az apaságra.

image

Davis öt napot dolgozott egy bevásárlóközpontban, hetente egyszer pedig egész nap ő gondoskodott kisfiukról, hogy barátnője kipihenhesse magát.

A férfi beismerte, szabadideje nagy részét videójátékoknak szentelte, emellett szívesen játszott a telefonján is, illetve tévét nézett. Mindezt aközben, hogy a gyerekre vigyázott.

Szerinte véletlen baleset volt. Mint mondta, más apák is játszanak videójátékokkal, miközben a gyerekre vigyáznak, mégsem törvényszerű, hogy tragédiával végződik.

image

Amikor a bíró azt kérdezte, idegesítette-e őt, ha Ollie felébredt és sírni kezdett, a férfi határozott nemmel válaszolt, és közölte, hogy a fia csak akkor sírt, ha éhes volt, vagy tisztába kellett tennie.

A szakértők szerint a csecsemő már halála előtt 10 nappal agykárosodást szenvedett, és több csontja eltört. 

Bár évek teltek el az eset óta, a 29 éves férfi és 31 éves barátnője továbbra sem vallotta bűnösnek magát. A tárgyalás még nem zárult le.

Forrás: Mirror