Brutális kegyetlenséggel megöltek egy tinédzsert Kínában, három osztálytársát őrizetbe vették

Vágólapra másolva!
Három tizenéves fiút vettek őrizetbe osztálytársuk brutális halála miatt az észak-kínai Handan városában. Az eset nagy felháborodást váltott ki a lakosság körében a hétvégén.
Vágólapra másolva!

Handan város rendőrei három tizenéves fiút vettek őrizetbe osztálytársuk brutális halála miatt - számolt be róla a BBC

A 13 éves fiú esete, akiről csak annyit lehet tudni, hogy Wang a vezetékneve, nagyon felháborodást váltott ki a lakosság körében. 

A rendőrök egy elhagyatott veteményeskertben találták meg a fiú holttestét.

Édesapja szerint fiát zaklatták az iskolában, a rendőrség szándékos emberölés miatt nyomoz az ügyben. 

Mindhárom őrizettbe vett tinédzser 14 év alatti, a kínai törvények értelmében a 12 éven felüli, de 14 év alattiak csak akkor büntethetőek, ha azt az ország legfelsőbb ügyésze engedélyezi.

iskola, tanuló, diák, osztály, osztályterem, illusztráció
Sokan úgy gondolják, hogy a gyanúsítottakat életkoruk ellenére szigorúan meg kell büntetni.
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2023 hxdbzxy/Shutterstock

Mind az áldozat, mind az osztálytársai nagyszüleikkel éltek vidéken, szüleik a városban dolgoznak. 

Az egész ország figyeli ezt az esetet, reméljük, hogy a rendőrség tisztességes tud lenni, és kielégítő választ ad az áldozat családjának

- írta egy hozzászóló az édesapja bejegyzése alá, amit egyébként 50 ezren lájkoltak. Sokan úgy gondolják, hogy a gyanúsítottakat életkoruk ellenére szigorúan meg kell büntetni. Az áldozat március 10-én délután tűnt el. 

15 óra körül még élt, 16:10-kor az összes pénzét átutalták a telefonjáról, azt pedig kikapcsolták.

Három osztálytársa sokáig zaklatta" - árulta el az édesapja ügyvédjén keresztül. 

A hatóságok kihallgattak három fiút, kezdetben tagadták, hogy tudják, hol van a holttest, végül odavezették a rendőröket. A rendőrség vizsgálja az esetet.

Nemrég egy tanár lőtte lábon diákját az északnyugat-bangladesi Sirajganj egyik főiskoláján, Philadelphiában pedig nyolc tanulót lőttek meg egy buszmegállóban