Borzasztó dolgot tett a felesége gyógyszereivel egy brit férfi, miután a nő meghalt

Vágólapra másolva!
Egy brit férfi feleségénél évekkel korábban rákot diagnosztizáltak, tavaly nyáron meghalt. A férfi ezt nem tudta feldolgozni, depressziós lett, majd túladagolta magát a felesége gyógyszereivel.
Vágólapra másolva!

A 39 éves Adam Thompson holttestét a saját apja találta meg, miután túladagolta magát a mellrákban meghalt felesége megmaradt gyógyszereivel. 11 évig voltak házasok, majd a nőnel 5 éve mellrákot diagnosztizáltak, amibe tavaly nyáron belehalt. Néhány hónappal később a férfi úgy érezte, hogy nincs értelme tovább élnie. 

Az esettel kapcsolatban most zárták le a nyomozást a rendőrök. Megállapították, hogy a férfi nagyon mélypontra került a felesége elvesztése után, ráadásul a közös kutyájuk is nem sokkal később elpusztult. 

A férfinak az előző házasságából vannak gyerekei, de ők az anyjukkal élnek, így teljesen egyedül maradt 

– írja a Metropol

„Azt mondta, hogy elveszítette a csodálatos feleségét, és a legjobb barátját is. Ettől depressziós lett. Úgy tűnt, hogy nem képes elfogadni a segítséget senkitől sem, és nem volt önmaga. Adam nem tudta hogyan élhetne a felesége Lucy nélkül. Csak vele akart lenni, pedig mindenki nagyon szerette, és sok-sok barátja volt” – nyilatkozta az egyik rokon, aki hozzátette, hogy a férfi az első pillanattól az utolsóig ápolta a feleségét. 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!