Bedrogozta lánya 12 éves barátnőit egy oregoni férfi

Vágólapra másolva!
Az 57 éves Michael Meyden turmixszal drogozta be lánya 12 éves barátait, a férfi ellen vádat emeltek.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint egy oregoni apa fűzött turmixokkal drogozta be lánya 12 éves barátnőit, ezt követően végignézte, amint elalszanak - számolt be róla a Fox News

Az 57 éves Michael Meyden szerdán vonult börtönbe, miután az esküdtszék vádat emelt ellene az augusztus 26-i esettel kapcsolatban

 – közölte a Lake Oswego-i rendőrség sajtóközleményében. 

Három 12 éves lány tesztje lett pozitív a benzodiazepinre, egy nyugtatóra és egy hipnózist okozó depresszánsra. 

Azt mondták a rendőröknek, hogy előző este egy barátjuknál aludtak, ahol Meyden, barátjuk apja mangós turmixokat készített, és ragaszkodott ahhoz, hogy igyák meg. Az alagsorban filmeztek, amikor megjelent a férfi az italokkal, amiknek a teteje fehér porral volt megszórva. Az egyik lány nem akarta elfogadni a turmixot, de a férfi ragaszkodott hozzá, hogy megkóstolja.

Egyiküknek sikerült ébren maradnia, azt mondta, érezte, hogy a férfi figyeli, ő viszont úgy tett, mintha aludna. Észrevette, amint az leellenőrzi, hogy alszanak-e. A lány üzent az anyjának, egy barátját tudta végül elérni, aki azonnal intézkedett. Hajnali 3 órakor, amikor a többi lány szülei Meyden házához mentek, hogy elvigyék őket, a férfi ellenállt, és megkérte őket, hogy reggel térjenek vissza. A szülők közölték vele, azonnal hazaviszik gyermekeiket.

Meyden ellen február 26-án, hat hónappal az eset után emeltek vádat. 

A Clackamas megyei körzeti bíróságon tartott szerdai tárgyalása során ártatlannak vallotta magát.

A bírósági jegyzőkönyvek szerint Meyden és felesége október 17-én, kevesebb mint két hónappal az eset után elváltak.

Az angliai Accringtonban néhány éve leitattak, bedrogoztak, majd félholtra vertek egy fiatal lányt.