Az Egyesült Királyságban büntetnék azokat a nőket, akik nem akarnak transzneműekkel közös mosdót használni

Fotó: Twitter
Vágólapra másolva!
Biológiailag férfi kollégáikkal kellene osztozniuk a mosdón a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal női dolgozóinak.
Vágólapra másolva!

Fegyelmi eljárásra számíthatnak a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) azon női dolgozói, akik nem hajlandók közös mosdót és öltözőt használni magukat transzneműnek valló, biológiailag férfi kollégáikkal – számolt be a The Telegraph.

A brit napilap kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva számolt be értesüléseiről, melyek azt is tartalmazták, amennyiben a munkavállalók ellenzik a mosdók és öltözők megosztását, először megbeszéléssel, oktatással kell megoldani a problémát, ám ha továbbra is kifogásokkal élnek, panasztételt vagy fegyelmi eljárást vonhat maga után az ügy.

Az ONS még 2018-ban kezdte el bevezetni a nemi identitáshoz igazodó átalakításokat. A hivatal mosdók és öltözők közös használata esetében arra hivatkozik, a transzneműektől nem lehet elvárni, hogy a mozgáskorlátozott helyiségeket használják. Álláspontjuk szerint ez ilyen alkalom kínos és sértő lehet a transznemű munkavállaló számára, és akár zaklatásnak is minősülhet.

A Sex Matters nevű londoni szervezet ugyanakkor azt állítja, hogy az ONS politikája teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az összes többi alkalmazottat. 

Megállapításaik továbbá arra mutatnak rá, hogy a transzneműek követeléseit prioritásként kezelik, figyelmen kívül hagyva minden következményt - írja a Magyar Nemzet.