A temetőben akartak tojásvadászatot tartani gyerekeknek

Vágólapra másolva!
Egy walesi városban húsvét alkalmából tojásvadászatot szerveztek, méghozzá a helyi temetőbe. A helyiek azonban felháborodtak az ötleten, nem tetszett nekik, hogy a gyerekek a meghalt rokonaik sírjain rohangáljanak, ezért a szervezők törölték a rendezvényt.
Vágólapra másolva!

Walesben, a wrexhami „temetőbarátok” csoportja húsvéti tojásvadászatot szervezett a gyerekeknek a helyi temetőbe. Úgy gondolták, hogy ez egy jó kaland lenne a gyerekeknek és származástani ismeretük terjesztésére. A hirdetésben hozzátették, hogy a játék egy temetést sem zavarna meg. 

Képünk illusztráció 
Fotó: Nagy Bogi

Azt is leírták, hogy a gyerekek nem másznának fel a sírokra, ennek ellenére többen is felháborodtak az ötleten. 

Volt, aki szerint a temető egy veszélyes hely a gyerekeknek, a többség szerint azonban ez nagyon tiszteletlen lenne egy ilyen szent helyen. 

A csoport végül törölte a rendezvényt vészhelyzeti okokra hivatkozva, azonban valószínűleg a sok kritika miatt döntöttek így – írja a Bors

Az Origo megírta, hogy miért kalácsot, sonkát és tojást eszünk húsvétkor, ahogy azt is, hogy a tavalyinál olcsóbb lehet idén a húsvéti tojás. Az erdélyi Gyimesben tojásírással készültek az ünnepre.