Összeomlott egy épület Bejrút külvárosában, négy ember meghalt - videó

Vágólapra másolva!
Bejrút külvárosában összeomlott egy épület, melynek következtében négy ember meghalt. A mentőegységek további embereket keresnek a romok alatt.
Vágólapra másolva!

Bejrút egyik déli külvárosában hétfőn késő este összeomlott egy épület, melynek következtében négy ember meghalt, három másik megsebesült, a mentők továbbra is emberek után kutatnak a romok alatt - közölte egy mentőtiszt.

A Choueifat külvárosában lévő épület a napok óta tartó heves esőzések után omlott össze. 

Helyi tisztviselők a négyemeletes épületet egyébként sem tartották biztonságosnak, az önkormányzat már két évvel ezelőtt elrendelte az épület lebontását, mivel aggódtak az állapota miatt.

Az utasítás ellenére az épület tulajdonosa szíriai családoknak adott ki lakásokat a lakóházban.

A mentési munkálatokban részt vevő csapat egyik munkatársa, Raja Zreik szerint az épületben élők többsége szíriai állampolgár. Elmondása szerint két nő, egy férfi és egy gyermek halt meg. Két másik nőt és egy fiút sikerült kihúzni a romok alól és kórházba szállították őket - írta az ABC.

A libanoni Vöröskereszt egyik tagja a helyszínen elmondta, hogy vélhetően még 17 ember rekedt a romok alatt.

Libanon mintegy 805 000, az ENSZ által regisztrált szíriai menekültet fogad, de a tisztviselők becslése szerint a tényleges szám ennél jóval magasabb: 1,5-2 millió között van. A menekült civilek között azonban szélsőségesek is meghúzzák magukat. A hadsereg a rajtaütésekkor őket keresi, és gyakran tör ki összecsapás közöttük.