Megőrülnek a katonák a lövészárkokban, Zelenszkij nem tesz semmit

ZELENSZKIJ, Volodimir
Amerikai tisztviselők az ukrán fegyveres erők összeomlását jósolják Washington segítsége nélkül.
Vágólapra másolva!
Az ukrán elnök szavai szerint elképzelhető, hogy megváltoztatják a sorkötelezettségi korhatárt, de az erre vonatkozó újságírói kérdések elől kitért. Vélhetően már alig van hadra fogható férfi az országban.
Vágólapra másolva!

Volodimir Zelenszkij a müncheni biztonsági konferencián tartott beszéde során elkerülte a választ arra a kérdésre, hogy megváltoztatják-e a sorkötelezettségi korhatárt az ukrán hadseregben – írja a RIA Novosztyi

Felszólalásában azt mondta, hogy a mozgósítás legbonyolultabb kérdése a frontvonalból a pozíciókban elfáradt katonák igazságos rotációjának megszervezése. Arra az újságírói kérdésre, hogy Ukrajna megváltoztatja-e a mozgósítás alsó korhatárát 27-ről 25 évre, Zelenszkij azt mondta, hogy ez „bonyolult kérdés".

Arról beszélt, hogy az egyik legfontosabb kérdés a mozgósításban az elfáradt katonák lecserélése. Azt monda, fizikálisan elfáradtak a katonák, regenerálódniuk kell.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a frontvonalat hivatásszerűen kiképzett katonaságnak kell felváltania, és a mozgósítás is ettől a rotációs rendszertől függ: hányan vannak a fronton és hányan vannak a tartalékban, kik lesznek képesek például védelmi feladatokat ellátni. Hozzátette: az ellentámadáshoz más számú dandárra van szükség, „ez nehéz ügy”. 

Ugyanakkor Zelenszkij elismerte, hogy nem tudja megnevezni az ukrán fegyveres erők személyi állományának veszteségeinek számát.

Ahogy azt a Mundo című spanyol lap előző nap megírta, az ukrán katonaság kijelentette, hogy a lövészárkokban megőrülnek a rotáció hiánya miatt, és felszólítják Kijevet, hogy minél előbb hajtson végre új mozgósítást.