Leomlott egy híres középkori vár fala a Partiumban

Vágólapra másolva!
Leomlott a solymosvári várrom egyik megmaradt fala a partiumi Arad megyében. A helyi és megyei hatóságok egymást okolják a műemlék épület elhanyagolt állapotáért.
Vágólapra másolva!

A közigazgatásilag Lippa (Lipova) városához tartozó Solymosvár (Soimos) váránál bekövetkezett falomlásról Ionel Bulbuc, az Arad megyei önkormányzat alelnöke számolt be Facebook-oldalán. 

A Solymos váraként ismert műemlék épület a térség legjelentősebb középkori erődítménye.

Florin Pera, Lippa polgármestere az Agerpres román hírügynökségnek nyilatkozva emlékeztetett: a várrom egy évtizedig volt az Arad megyei önkormányzat kezelésében, épp azzal a céllal, hogy felújítsák, de ez nem történt meg.

A lippai önkormányzat 2020 szeptemberében vette át, hogy uniós támogatásra pályázzon a felújításához. A jelenlegi finanszírozási programok azonban nem teszik lehetővé akkora összeg lehívását, amekkorára szükség lenne - mondta. 

A várat 80 százalékban kellene újjáépíteni, ami becslései szerint 40 millió euróba (15 milliárd forintba)  kerülne

 - tette hozzá. Mint közölte, a felújításnak az egykori trónterem helyreállítását, kiállítóterek és konferenciatermek kialakítása is része lenne.

Elmondta, 

megpróbálják felvetetni az országos örökségvédelmi intézet listájára a várromot, azt remélve, hogy így több esély lesz a felújítására.

A polgármester arra intette a turistákat, hogy ne közelítsék meg túlságosan a várat, mert balesetveszélyes - írja a Maszol.

 Hamarosan táblákat is kihelyeznek, melyek figyelmeztetnek az omlásveszélyre - mondta.

Solymos vára Lippa közelében található, a Maros jobb partján, a partiumi térség egyik legjelentősebb középkori erődítménye. Pál szörényi bán építtette a tatárjárás után, első említése 1278-ból való. Rövid ideig királyi vár volt, majd Hunyadi János, a Bánffy család, később Corvin János birtokában állt. 1514-ben Dózsa György serege ostromolta, a XVI. században Izabella magyar királyné lakott benne. 1788-ban ürítették ki hivatalosan. A vár hegyen áll, legkorábbi része a belső vár és öregtorony. A leírások szerint a várudvar északi részén állt az Izabella királyné idejéből való reneszánsz palota, a déli oldalon volt a lovagterem és a várkápolna.