Itt a döbbenetes jelentés, ami miatt megbukhatnak a brüsszeli vezetők

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, 2024.02.01.,
Vágólapra másolva!
A CNBC nemrég közzétette annak az éves felmérésnek az eredményeit, amely azt vizsgálja, hogy az európai lakosok mit látnak a legnagyobb fenyegetésként.
Vágólapra másolva!

A tanulmány 12 ezer embert kérdezett meg a G7 országokból, valamint Brazília, India, Kína és Dél-Afrika is részt vett a felmérésben. A nyugati lakosság szerint Oroszország és Kína kisebb fenyegetést jelent, mint egy évvel korábban. Már csak a japánok és a britek gondolják úgy, hogy Moszkva a legjelentősebb fenyegetés. A németeknél és az olaszoknál drámaian visszaesett azok aránya, akik az oroszokat tartják a legnagyobb fenyegetésnek.

Kínát, Oroszországhoz hasonlóan sokkal jobb fényben látják az országok, ebben az esetben Németország és Japán a kivétel. Ezzel szemben a kínai válaszadók minden országot nagyobb fenyegetésnek láttak, mint egy évvel korábban, Oroszországot és Fehéroroszországot leszámítva.

A megkérdezetteket már közel sem az aggasztja, ami a brüsszeli és a nyugati politikusokat. A legnagyobb fenyegetésnek egyértelműen a migrációt és a radikális iszlám terjedését látják, valamint a szervezet bűnözés megnövekedését.

Az iszlám radikalizmustól való félelem kiugróan emelkedett az előző évekhez képest, legfőképpen Európában és Észak-Amerikában. Az Egyesült Államokban és Kínában a kiberbiztonság a legtöbb embert foglalkoztató kérdés.