Földrengés volt Szarajevóban

Vágólapra másolva!
Gyenge, 4,2-es erősségű földrengés rázta meg Bosznia-Hercegovina fővárosának, Szarajevónak a környékét hétfő délelőtt.
Vágólapra másolva!

A földrengés epicentruma 16 kilométerre északra volt Szarajevótól, a rengés pedig hat kilométeres mélységben gyökerezett - írja az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC).

A földmozgás reggel kilenc óra után történt, amit a fővárosban és a környező településeken is érzékeltek.

 Nagyobb károkról egyelőre nem érkeztek jelentések. Helyi beszámolók szerint a rengés néhány másodpercig tartott - írja a Klix.ba