Egy terhes nőt, akit 1992-ben holtan találtak Indianában az apjától kapott DNS alapján azonosítottak - közölték a hatóságok csütörtökön - írja a WBOI.
Az eddig ismeretlen holttestet Tabetha Ann Murlinként azonosították, aki halálakor körülbelül 26 hetes terhes volt
- közölte Dr. E. Jon Brandenberger Allen megyei halottkém.
Murlin 23 éves volt, amikor egy építőmunkás 1992 májusában egy takaróba burkolva megtalálta holttestét egy Fort Wayne-i ház felújításakor - írja a Fox.
A nyomozók becslése szerint a nő 1991 vége és 1992 eleje között halt meg. Az ügyben sokáig nem sikerült áttörést elérni, de 2016-ban újranyitották az ügyet, amikor az bekerült a amerikai eltűnt és azonosítatlan személyek rendszerébe. A nő holttestét 2017 márciusában exhumálták, hogy DNS-mintát vegyenek tőle.
Egy DNS-elemző cég ezután azonosítani tudta Murlin apját, néhai édesanyját és két nagynénjét. Murlin személyazonosságát azután erősítették meg, hogy az apja januárban DNS-mintát adott - közölték a hatóságok.
Murlin halálának okát és módját még nem határozták meg, és a halálával kapcsolatos nyomozás folytatódik, közölték a tisztviselők csütörtökön - írja a CBS.