Egy nő megölte a kisfiát, mert a hangok azt mondták neki, hogy fojtsa meg

Vágólapra másolva!
Egy pennsylvaniai idősotthon tulajdonosát letartóztatták, miután a nő megölte a kisfiát. Később kiderült, azért tette, mert napok óta a fejében a hangok azt mondták, ha nem öli meg a gyerekét akkor a pokolra fog jutni.
Vágólapra másolva!

Jennifer L. Bowsert letartóztatták és emberöléssel vádolják, mert a bizonyítékok alapján megfojtotta kisfiát, Samson Bowsert.

 

Február 4-én hívták a rendőröket egy pennsylvaniai idős otthonba, ahol egy halott kisfiút találtak.

 

Ezután a nyomozók megalapították, hogy a fiút megfojtották. A gyilkossággal az idős otthon tulajdonosát és egyben a fiú anyját vádolják,

aki később be is vallotta, hogy ő ölte meg a gyerekét.

 

A nő elmondta azt is, hogy napok óta hangokat hallott, amik figyelmezették őt, hogy jönnek a rendőrök, és át fognak lőni a falon és meg fogják ölni Samsont, ha nem fojtja meg. Ezért a nő két napig a hálószobába elbarikádozta magát a fiával együtt, de a hangok ennek ellenére sem szűntek meg.

 

A hang megparancsolta neki, hogy fojtsa meg a fiát, mert ha nem teszi, akkor a gyereke pokolra fog jutni.

 

Jennifer a nyomozóknak elmondta, azért fojtotta meg a fiát, mert ez jobb megoldás volt, ellenben azzal ha lelőtték volna. A nő a kihallgatásakor elmondta, hogy egy takaróval fojtotta meg a fiát, aki erősen védekezett a fojtogatás közben. A nő kezét többször megharapta és rugdosott.

Jennifer Bowsernek február 20-án kell megjelennie a bíróságon.

Forrás: Mirror