Alex Sorossal vacsorázott Ursula von der Leyen

Vágólapra másolva!
Nagy gálavacsorát tartottak Soros szervezetei Münchenben, több politikus is a Soros-örökössel mutatkozott. A díszvacsorán Alex Soros és Ursula von der Leyen ült a fő helyen.
Vágólapra másolva!

Alex Soros, Soros György fia, a Soros-szervezetek új vezetője február 19-i Instagramra posztolt képei alapján a Nyílt Társadalom Alapítvány és az ECFR közös vacsoráján vett részt a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia keretében.

Ursula von der Leyen és Alex Soros

A vacsorát Ursula von der Leyen beszéde nyitotta meg, s jelen volt többek közt Mark Rutte volt holland kormányfő, Edi Rama albán kormányfő, Mette Frederiksen dán kormányfő és Chris Coons amerikai demokrata szenátor. Von der Leyen egyenesen Alex Soros mellett kapott helyet.

„Megtiszteltetés, hogy házigazda lehetek az Open Society Foundations, az ECFR és a müncheni Biztonságpolitikai Konferencia idei közös vacsoráján. Nagyszerű nyitóbeszédet mondott Ursula von der Leyen. Köszönjük az uniós vezetőknek, szenátoroknak és az amerikai adminisztráció munkatársainak, hogy csatlakoztak hozzánk” – idézi a Mandiner Alex Sorost. 

Az ECFR berlini székhelyű szervezet, 2007-ben alapította meg a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által fenntartott Project Syndicate szerzője, Mark Leonard, a kezdetektől a Nyílt Társadalom Alapítvány társfinanszírozza. Az ECFR Tanácsának kilenc magyar tagja van: Soros György és fia, Bajnai Gordon, a Bajnaihoz köthető DatAdat tulajdonosi körében helyet foglaló Dessewffy Tibor szociológus, Dobrev Klára DK-s EP-képviselő, Kalotai Péter, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóhelyettese, Korányi Dávid, az Action for Democracy elnöke, Meszerics Tamás CEU-s oktató, az LMP volt EP-képviselője, valamint Orbán Anita, a Vodafone Magyarország külkapcsolati vezetője - írja a Mandiner.