17-szer tettette magát terhesnek, így keresett 42 millió forintot

A Nature folyóiratban közölt felfedezés a terhességi hányinger lehetséges kezelési módját is előrevetíti
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Börtönbe került egy nő, aki 17-szer tettette magát terhesnek úgy, hogy egy párnát tömött a felsője alá, és ezzel 94.000 fontnyi (42 millió forintnyi) juttatást vett fel, sőt még a munkahelyéről is rendkívül hosszú ideig maradt távol.
Vágólapra másolva!

Az 50 éves Barbara Ioele egy kisebb vagyont keresett az állami juttatásokból, és 24 év alatt kínosan sokat hiányzott a munkahelyéről a nem létező terhességeire hivatkozva. Az asszony azt állítja, hogy a 2000-es első terhessége óta még 16-szor lett várandós, de ebből csak ötöt tudott kihordani, a többi vetéléssel végződött.

terhes, nő, bilincs, illusztráció, terhesnőbilincs
A kép csak illusztráció
Fotó: Shutterstock / Shutterstock

 Ioele elmondása szerint legutóbbi gyermeke tavaly decemberben született meg, a rendőrség azonban az ezt megelőző kilenc hónapban már szoros megfigyelés alatt tartotta, és így rájöttek, hogy az egész terhesség csak kitaláció. Az ügyészek szerint a születési anyakönyvi kivonatokat egy olasz fővárosi klinikáról lopta el az asszony más hamis dokumentumokkal együtt. 

Ioele-t azzal is megvádolták, hogy párnákat tömött a felsőjébe, és még a járását is megváltoztatta azért, hogy úgy tűnjön, mintha terhes lenne.

Ioele élettársa, az 55 éves Davide Pizzinato állítólag azt mondta a rendőröknek, hogy nagyon jól tudta, hogy az asszony valójában nem is volt terhes egyik alkalommal sem. Pizzinato feltehetően azért tanúskodott párja ellen, mert így rövidebb ideig kellett börtönben maradnia. Őt egy csalásban való állítólagos részvétele miatt csukták le. 

Ioele kamuterhességeiért egy év és hat hónapos börtönbüntetést kapott. Az asszony nem jelent meg a bíróságon, de ügyvédje a tárgyaláson két igazolást is bemutatott, amelyek részletesen ismertették a nő ingatag egészségi állapotát.

Forrás: Daily Star