Szlovénia regisztrációs központ létrehozását tervezi Horvátországgal közös határán

Horgos, migrációs helyzet, migráns, Szerbia, illegális bevándorlás, migránsok lőttek egymásra Horgoson, halottak
Horgos, 2023. október 27. A szerb rendőrség által lezárt egykori Bácska birtok és a környéke Horgos közelében, ahol migránsok lövöldöztek 2023. október 27-én. Hajnali 3 óra körül kezdődött a lövöldözés Horgos környékén, ahol az utóbbi időben migránsok szálltak meg elhagyott birtokokat. A szerb rendőrség közlése szerint legalább három migráns meghalt, egy pedig megsebesült. MTI/Molnár Edvárd
Vágólapra másolva!
Regisztrációs központ létrehozását tervezi a szlovén kormány a megnövekedett migrációs nyomás miatt a leghosszabb, Horvátországgal közös határán, az Obrezje-Bregana határátkelőhely közelében, hogy tehermentesítse a helyi rendőrkapitányságokat az adminisztrációs feladatok alól - közölte a szlovén kormány kommunikációs hivatala.
Vágólapra másolva!

A kormány csütörtöki döntésében rámutatott:

a helyi rendőrkapitányságoknak már nincs arra kapacitásuk arra, hogy nyilvántartásba vegyék azokat a harmadik országból érkező állampolgárokat, akik Szlovéniában nemzetközi védelemért folyamodnak.

Egyre több illegális migráns érkezhet

A kormány szerint "várható és elkerülhetetlen", hogy nagyobb számban érkeznek majd illegális bevándorlók, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor és mekkora számban, ezért az államnak fel kell készülnie a migránsáradat hatékony kezelésére, miközben gondoskodnia kell mind a külföldiek, mind a helyiek biztonságáról és a migránsok jogainak tiszteletben tartásáról.

Az első szakaszban Obrezjében kerítést, két lakókonténert, három sátrat és két egészségügyi konténert, a második és harmadik szakaszban pedig további két-két sátrat állítanak fel.

Ljubljana szándéka, hogy a lehető leggyorsabban lefolytasson minden eljárást, miközben biztosítja az emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartását - húzta alá a kormány.

Egyre nagyobb gondot okoz az illegális migráció. Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Yassine Gaidi

Egyre nagyobb a migrációs nyomás

Szlovéniában tavaly 60 587 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, ami közel kétszerese az azt megelőző évben regisztrált 32 024 illegális határátlépési kísérletnek. A legnagyobb nyomás a horvát határhoz közeli Novo Mesto-i rendőrkapitányság ellenőrzése alá eső területre nehezedik, az illegális bevándorlók 78,5 százalékát tartóztatták fel abban a térségben, de jelentős migrációs nyomást regisztráltak a délnyugat-szlovéniai részen, Koper körzetében is.

Tavaly 58 757-en jelezték nemzetközi védelem iránti szándékukat, közel kétszer annyian, mint 2022-ben. Az illegális bevándorlók többsége azonban még a menekültügyi eljárás előtt elhagyja az országot. A migránsok főként Szerbián és Montenegrón keresztül érkeznek Boszniába, onnan Horvátország, majd Szlovénia felé folytatják útjukat, ahonnan Nyugat-Európába igyekeznek.

A címlapi fotó illusztráció!