Putyin Amerikát vádolja: közel az amerikai-orosz háború

Vágólapra másolva!
Amerikai Patriot légvédelmi rendszer lőtte le az ukrán hadifoglyokat szállító orosz Il-76-os repülőgépet – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai moszkvai választási gyűlésen.
Vágólapra másolva!

 

A gépet – ezt már biztosan megállapították – amerikai Patriot rendszer lőtte le. Ezt már megállapította a szakértői vizsgálat

– mondta Putyin.

Az orosz államfő szerint a Patriot rendszer rakétáit Ukrajna által ellenőrzött területről lőtték ki az Il-76-osra. Putyin hangsúlyozta, hogy Moszkva ragaszkodik az incidens nemzetközi kivizsgálásához, de nincsenek olyan nemzetközi szervezetek, amelyek hajlandók lennének azt elvégezni.

 

Hivatalosan mondom: azt kérjük, hogy küldjenek nemzetközi szakértőket, akik elvégeznék ezt az elemzést, értékelnék a rendelkezésre álló fizikai bizonyítékokat, hogy a gépet Patriot rendszerrel lőtték le

– mondta. Kifogásolta, hogy a nyugati média megpróbálja elhallgatni a hadifoglyok lezuhanásának ügyét. Kilátásba helyezte, hogy Oroszország nem fogja elfelejteni azokat a bűnöket, amelyeket a polgárai ellen követtek el.

Putyin azt mondta, nem tudja és nem érti, hogy Kijev miért lőtte le a gépet a foglyokkal együtt - írja a Mandiner.