Elege lett a briteknek: három embert megölt, mégis megússza a terrortámadást a nottinghami gyilkos migráns - videó

Vágólapra másolva!
Megússza a terrortámadással felérő gyilkosságsorozatot egy bűnöző afrikai migráns, akinek már rég börtönben kellett volna ülnie, amikor gyilkolt. A rendőrök azonban mindig elengedték, akkor is, amikor egy rendőrt vert meg. Néha beutalták kórházba – hiszen egy migráns nem lehet bűnöző, csak beteg –, de néhány nap után kiengedték, azzal, hogy nem veszélyes a társadalomra. Ekkor általában azonnal megtámadott valakit – mire bevitték, és megint kiengedték. Végül 2023 nyarán elindult gyilkolni. Hárman meghaltak, többen megsebesültek. Most a bíróság beszámíthatatlannak nyilvánította, és börtön helyett kórházba küldi. Óriási a felháborodás Nagy-Britanniában.
Vágólapra másolva!

A 32 éves Valdo Calocane 2023. június 13-án hajnalban Londonból Nottinghambe utazott, gyilkolni. Előbb megkéselte a 19 éves Barnaby Webber és Grace O'Malley-Kumar diákokat (csak azért, mert éppen ők jöttek szembe vele) valamint a 65 éves Ian Coates iskolai gondnokot.

A 32 éves férfi Bissau-Guineában született, 16 éves volt, amikor Angliába ment.

Valdo Calocane három emberrel végzett tavaly júniusban. Védőügyvédje mentális zavarra hivatkozott, de korábban nem léptek fel vele szemben a hatóságok Forrás: Skynews

A bíró a tárgyaláson elmondta, hogy Calocane "egyértelműen intelligens ember" volt, mivel a Nottinghami Egyetemen gépészmérnöki diplomát szerzett. Ennek ellenére az ügyvédei a szokásos mentegetéssel mentális zavarra hivatkoztak, amit a bíró el is fogadott. Így az előre megfontolt, gyakorlatilag terrrorakciónak nevezhető gyilkosságokat megússza kényszergyógykezeléssel, amit a bíró látható büszkeséggel hirdetett ki, mondván Calocane "várhatóan" élete végéig kórházban lesz.

Az alábbi felvételen láthatják Calocane azon napját, amikor a támadást végrehajtotta.

Rendőrre támadt, de nem tartóztatták le

Angliában óriási a felháborodás. Az egyik áldozat, Barnaby Webber édesanyja egyenesen azt mondta, a bíróság nem szolgáltatott igazságot, a rendőrfőnöknek pedig vér tapad a kezéhez. Calocane-t ugyanis korábban letartóztatták egy rendőrtiszt megtámadásáért, részt vett egy rongálásban, és egyszer még az MI5 londoni központjába is elment, hogy hogy megkérje őket, hagyják abba "az irányítását". Erre gyógyszereket írtak fel neki, amiknek szedését – és az állapotát – senki nem ellenőrizte.

Barnaby Webber édesanyja a bíróság előtt

Rob Griffin, a nottinghamshire-i rendőrség rendőrfőnök-helyettese nemrég elismerte, hogy többet lehetett volna tenni Calocane letartóztatásáért.

Szívroham, majd ajtórugdosás

Calocane 2020 május 23-án abban a hitben ment kórházba, hogy szívrohamot kapott. Később letartóztatták, miután a lakásába visszatérve megrongált egy ajtót. A pszichiátriai szolgálatok az 1983. évi elmeegészségügyi törvény alapján értékelést végeztek egy nottinghami fogdában, ahol azt állapították meg, hogy Calocane pszichotikus, de másokra nézve nem jelent veszélyt. Egy órával azután, hogy visszatért a lakásába, Calocane "berúgott egy másik ajtót a ház egy másik lakásában". Letartóztatták rongálásért, majd az újbóli vizsgálatot követően az elmebetegségről szóló törvény alapján őrizetbe vették, és felvették a nottinghami Highbury kórház pszichiátriai osztályára.

Miután 2020 júniusában kiengedték a Highbury kórházból, megpróbált erőszakkal bejutni egy lakásba. Ezt követően ismét a pszichiátriára került. 2021 augusztusában Khalil ügyész közölte a bírósággal, hogy Calocane vélhetően eltitkolta a pszichózis tüneteit egy mentálhigiénés dolgozó otthoni látogatása során. A rendőrök a mentális egészségről szóló törvény alapján végzést szereztek, hogy bejuthassanak Calocane ingatlanába, hogy elvégezhessék a vizsgálatot.

Rendőrre támadt

2021. szeptember 3-án Calocane megvert egy rendőrt. Calocane 2022 elején vitába keveredett egy lakótársával. Az ezt követő mentális egészségügyi vizsgálat ennek ellenére azt állapította meg, hogy továbbra is a közösségben kezelhető. Január végén Calocane-t ismét fekvőbetegként vették fel a mentális egészségről szóló törvény alapján, de február 24-én elbocsátották.

Öt héttel azelőtt, hogy megölt három embert, Calocane egy raktárban kezdett dolgozni a Leicestershire állambeli Kegworthben, ahol megtámadott két alkalmazottat. Megpróbálták közölni vele, hogy nem mehet vissza a telephelyre, de Calocane nem reagált.

Calocane-t 2023 júniusában már kilenc hónapja körözték. A támadásokat azonban tavaly június 13-án szabadon követhette el.

– közölte a helyi rendőrség.

A brit közvélemény most arra kíváncsi, hogy lett hirtelen nem beszámítható Calocane, ha eddig mindig az ellenkezőjét állították, és azt, hogy beteg ugyan, de nem veszélyes a közösségre.