Számszeríjas támadót lőttek agyon a rendőrök Londonban - videó

Vágólapra másolva!
Londonban lelőttek kedden a rendőrök egy férfit, aki számszeríjjal fenyegette őket.
Vágólapra másolva!

A Scotland Yard tájékoztatása szerint a 30 év körüli férfi, akinél a számszeríj mellett más fegyverek is voltak, a brit főváros központi negyedében lévő Southwark kerületben megpróbált erőszakkal behatolni egy lakásba, és azzal fenyegetőzött, hogy a lakók életére tör - írja a BBC.

A férfi azzal fenyegetőzött, hogy a lakókat megsebesíti, majd a rendőrökkel is ugyanezt tette.

A helyszínre hívott fegyveres rendőri osztag érkezése után a férfi behatolt a lakásba, és a rendőrök ekkor lelőtték.

A rendőrség szerint a ház két lakója könnyebb sérüléseket szenvedett a támadás során.

A Guardian szerint a harmincas éveiben járó férfinél más fegyverek is voltak.

A rendőrség és a kiérkező mentők elsősegélyben részesítették a sérültet, aki azonban a helyszínen meghalt - áll a Scotland Yard beszámolójában.