Saját esküvőjén tartóztattak le egy menyasszonyt Mexikóban

Vágólapra másolva!
Letartóztattak és bilincsbe verve vittek el a rendőrök egy menyasszonyt az esküvője napján Mexikóban.
Vágólapra másolva!

Az arának nem sikerült az oltárig sem eljutnia.

A templom előtt fogták el a rendőrök, mikor kiszállt a menyasszonyi autóból.

A nőt és és férfit is zsarolás bűntette miatt körözték. A Sky News szerint a vőlegénynek sikerült elszökni a rendőrök elől.

A párost – és másokat – azzal vádolják, hogy

csirkekereskedőket zsaroltak a Mexikóvároshoz közeli Tolucában és négy dolgozót elraboltak egy baromfiüzletből.

Az ügyészség fotókat tett közzé a közösségi oldalakon a decemberi akció során elfogott gyanúsítottakról – köztük a megbilincsezett menyasszonyról.

A csoport állítólag kapcsolatban áll a La Familia Michoacana drogkartellel.

A hatóságok szerint rivális bandák küzdenek a régió feletti ellenőrzésért. Tavaly letartóztatták az egyik banda 11 tagját, miután emberi maradványokat találtak Tolucában - írja a CBS.

2023-ban 3,44 százalékkal csökkent a zsarolások száma az előző évhez képest. A baromfi- és tojásüzletágak zsarolásának visszaszorítására tett erőfeszítések mintegy 47 millió dolláros (több mint 16 milliárd forint) veszteséget okoztak a bűnözői csoportoknak - közölte a mexikói államügyészség.

Az ügyben tart a nyomozás.