Baloldali diktatúra épül Lengyelországban: Tusk már börtönbe zárja a politikai ellenfeleit - videók

DUDA, Andrzej; KAMINSKI, Mariusz; WASIK, Maciej
Varsó, 2024. január 10. Tüntetők a rendőri intézkedés ellen tiltakoznak Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest ábrázoló transzparensekkel a varsói elnöki palotánál 2024. január 9-én, órákkal az után, hogy a rendőrség letartóztatta és elvezette Kaminskit és Wasikot az elnöki palotából. Az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt két képviselőjét a jelenlegi házelnök egy büntetőügyben hozott bírósági ítéletre hivatkozva megfosztotta mandátumától, ami Andrzej Duda államfő szerint jogellenes, mert a két politikust ő korábban elnöki kegyelemben részesítette. MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka
Vágólapra másolva!
Egyre durvább eszközökkel számol le Donald Tusk baloldali kormányfő a politikai ellenfeleivel Lengyelországban. A Soros György amerikai tőzsdespekuláns kottájából játszó baloldali kormány kedd este letartóztatta a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit. Több ellenzéki politikus államcsínynek nevezte a történteket. Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerint Lengyelországban „először vannak politikai foglyok” az 1981-es hadiállapotot meghirdető Wojciech Jaruzelski tábornok időszaka óta. Ezzel párhuzamosan továbbra sincsen 2024-es költségvetése Lengyelországnak, így adott esetben előrehozott választás jöhet. Donald Tuskék korábban a lengyel köztévé vezetőivel számoltak le, és az elfoglalt televízióban azonnal felpörgették az LMBTQ-propagandát.  
Vágólapra másolva!

Egyre nagyobb a feszültség a baloldal által vezetett Lengyelországban. Donald Tusk kormányfő vezetésével kedden két ellenzéki politikust tartóztattak le. Mindezzel párhuzamosan a 2024-es költségvetési törvény elfogadása körül is egyre nagyobb a bonyodalom. Az óra ketyeg, különösen azért, mert Szymon Holownia házelnök a keddre, szerdára és csütörtökre tervezett tanácskozásokat a jövő hétre halasztotta.

A Rzeczpospolita azt írta, ha Andrzej Duda elnök a költségvetés elfogadására vonatkozó határidők kiszámításánál a hatalmon lévők számára kedvezőtlen módszert alkalmaz, akkor gyorsított választásokat rendelhet el. Erre akkor kerülhet sor, ha január 29-ig nem kapja meg aláírásra a költségvetési törvényjavaslatot. Mindezek mellett az elnöknek "van még egy ász a tarsolyában", mivel a költségvetési törvénytervezetet az alkotmánybírósághoz is küldheti eljárási hibákra hivatkozva - írta a Dorzeczy.pl.

Andrzej Duda lengyel elnök kezében van a baloldali kormány sorsa Forrás: MTI/EPA/PAP/Pawel Supernak

Brutális lépések

A költségvetési vitát annak fényében is érdemes nézni, hogy kedden letartóztatták a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit - erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság. Marcin Kierwinski új belügyminiszter az X közösségi felületen azt írta: "a törvény előtt mindenki egyenlő".

Grazyna Ignaczak-Bandych, az államfői hivatal vezetője a TV Republika kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: Kaminski és Wasik az államfő vendégei voltak, és a rendőrség akkor hatolt be az elnöki palotába, amikor Andrzej Duda elnök már távozott onnan, mert Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető társaságában egy találkozóra indult a fehérorosz ellenzék tagjaival.

Államcsíny

Több lengyel ellenzéki politikus államcsínynek nevezte a történteket. Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerint Lengyelországban "először vannak politikai foglyok" az 1981-es hadiállapotot meghirdető Wojciech Jaruzelski tábornok időszaka óta.

Hozzátette: Ezért felszólítom Holownia házelnököt és Tusk miniszterelnököt, hogy hagyjanak fel a lengyel állam destabilizálásával. Mint mondta,

A demokratikus politikai vita néha nagyon éles vita, de ennek a jog keretein belül kell zajlania, a lengyel alkotmány és a lengyel törvények keretein belül.

"A rendőrség behatol az elnöki palotába, hogy letartóztassa az elnök által kegyelemben részesített ellenzéki képviselőket" - olvasható Piotr Müller volt kormányszóvivő, a PiS képviselőjének X-bejegyzésében.

Szymon Szynkowski vel Sek volt külügyminiszter, a PiS képviselője szerint a történtek "a törvénytelenség uralmát mutatják, olyan nemzetközi szégyent jelentenek, amilyen 1989 óta nem fordult elő".

Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke úgy fogalmazott:

Przemyslaw Czarnek, a PiS képviselője arról számolt be a sajtónak, hogy nem engedték be őket a rendőrségre, ahova azonban képviselői jogaik miatt bemehettek volna ellenőrzést végezni, írja a wPolityce lengyel hírportál.

Jaroslaw Kaczynski kétségbe vonta a hatalom legitimitását Forrás: NurPhoto/Artur Widak/NurPhoto/Artur Widak

Korábban kegyelmet kaptak

A bíróság decemberben kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot az általuk 2007-ben, a korrupcióellenes harc keretében elkövetett túlkapás címén. Andrzej Duda elnök viszont már 2015-ben kegyelemben részesítette őket. A kegyelmi döntés jogi vitát váltott ki; ellenzői azzal érveltek, hogy nem adható meg, mivel az elsőfokú ítélet még nem volt jogerős. A legfelsőbb bíróság tavaly júniusban új eljárást rendelt el Kaminski és Wasik ellen, majd a decemberben megszületett ítélet alapján a varsói kerületi bíróság hétfőn kezdeményezte Kaminski és Wasik börtönbe szállítását.

A rendőrség már kedd reggel a lakhelyükön megpróbálta letartóztatni a két politikust. Kaminski és Wasik azonban közben az államfői palotába indult, ahol Andrzej Duda meghívására délelőtt egy hivatalos rendezvényen vettek részt.

Az elnöki palota előterében délután rendezett sajtóértekezleten a két politikus aláhúzta: nem bujkálnak, jelenleg az államfő vendégei, de ha börtönbe kerülnek, politikai foglyokká válnak. A nyilatkozat után visszatértek a palotába.

Donald Tusk kormányfő kedd délutáni sajtóértekezletén nyugtalanítónak nevezte, hogy az államfő "részt vesz az állami berendezkedést érintő káoszban és konfliktusban". A büntető törvénykönyvet idézve Tusk aláhúzta: büntetőjogi felelősség terheli azt, aki egy bűntett elkövetőjét bújtatja. Hozzátette: az idézettel tudatosítani akarja Dudával, "mibe bonyolódott bele".

Donald Tusk kemény eszközökkel számolja fel a lengyel demokráciát és veti börtönbe politikai ellenfeleit Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Külföldi államfőkhöz fordul Duda

Az államfői hivatal közlése szerint kedd este Andrzej Duda részvételével a hivatalban konzultációkat kezdtek a történtek miatt. Grazyna Ignaczak-Bandych később a TV Trwam katolikus televízióban bejelentette: az elnök levélben a lengyel végrehajtó hatalom "törvény- és alkotmánysértő lépéseiről" fog tájékoztatni más államfőket, valamint nemzetközi intézményeket.

Az elnöki palota előtt kedd este több száz tüntető gyűlt össze, Kaminski és Wasik szabadon bocsátását követelték. Tiltakozók nagyobb csoportja azon varsói rendőrőrs előtt is megjelent, ahova a két képviselőt elszállították. Jelen volt a PiS több politikusa, köztük Jaroslaw Kaczynski pártelnök.
Egy késő esti rendőrségi közlemény szerint a két elítéltet egy varsói börtönbe vitték tovább. Kaczynski és a PiS politikusai a börtönépület elé is átvonultak. "Veletek vagyunk!" - skandálták.

Donald Tusk folytatja a brutális leszámolást Lengyelországban

Írtunk arról is, hogy lábbal tiport minden alkotmányos szabályt a baloldali kormány Lengyelországban a köztévé elleni támadása során. A Donald Tusk vezette kabinet nemcsak a médiában, hanem a bíróságokon is eltávolítja azokat, akik nem szolgálják ki őket és nem az ő kottájukból játszanak. A jogállam lengyelországi felszámolása ellen Brüsszelnek persze egyetlen szava sincs, mert Tusk feltétel nélkül hajtja végre a brüsszeli utasításokat.

Mint arról korábban beszámoltunk, az új lengyel kormány kulturális és örökségvédelmi minisztere, Bartłomiej Sienkiewicz december közepén felmentette a lengyel köztévé (Telewizja Polska – TVP), a közszolgálati rádió (Polskie Radio – PR) és az állami hírügynökség (Polska Agencja Prasowa – PAP) vezetőit és felügyelőbizottságait. December 20-án a TVP újonnan létrehozott felügyelőbizottsága a köztévé élére nevezte ki Tomasz Sygutot, aki 2016 előtt is a lengyel balliberálisok fontos embere volt a köztelevíziónál.

A televízióban pedig a puccsszerű változtatás után felpörgették az LMBTQ-propagandát.

Soros módszerei kerültek elő

A Donald Tusk vezette új baloldali lengyel kormány lépése után azonnal politikai háború indult Lengyelországban: Andrzej Duda államfő közölte, hogy nem írja alá a közmédia finanszírozását is tartalmazó új, baloldali többséggel elfogadott határozatot.

SOROS FELFORGATÓ MÓDSZEREIT ALKALMAZZA RÉGIÓS MINTÁRA A TUSK-KABINET

- értékelte a lengyelországi eseményeket a Tűzfalcsoport legfrissebb blogbejegyzésében. A cikkben arról írnak, hogy a Tusk-kormány alkotmánysértő módon mentette fel a köztelevízió vezetőit. Hozzáteszik: súlyosbító körülmény, hogy az önmagában véve is alkotmány- és jogellenes döntést a hatalom a rendőrség igénybevételével, fizikai erőszakkal, illetve az azzal való fenyegetéssel igyekszik kikényszeríteni. Amint azt kezdetben Gyurcsány Ferenc is tette 2006 elején, amely később példátlan terrorrá eszkalálódott – áll a cikkben.
Soros kottájából játszik a lengyel baloldal Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A lengyel folyamatok éles párhuzamot mutatnak a magyar baloldali képviselők közszolgálati médiát befolyásolni törekvő 2018. decemberi akciójával is – emeli ki a szerző, emlékeztetve: akkor baloldali politikusok egy csoportja mentelmi jogával visszaélve, jogellenesen és fizikai erőszakot alkalmazva hatolt be az MTVA székházába, ahol fenyegetőleg fellépve, verbálisan és a személyiségi jogokat semmibe véve félemlítette meg a közmédia munkatársait, valamint akadályozta a közérdekű üzem rendeltetésszerű működését.

Minden jel arra mutat tehát, hogy a baloldal – legyen akár kormányon, akár ellenzékben – az erőszak alkalmazásától sem riad vissza annak érdekében, hogy uralma alá vonja a közszolgálati médiát – emeli ki a szerző, aki ennek kapcsán arról ír, hogy mindez beleillik Sorosék tervébe, akik régóta meg akarják buktatni a nekik nem tetsző kormányokat.

BRÜSSZEL PERSZE MOST MÉLYEN HALLGAT ARRÓL, HOGYAN TIPORJA EL A LENGYEL BALOLDAL A JOGÁLLAMISÁGOT, ÉS FEL SEM MERÜL BÁRMILYEN ELJÁRÁS INDÍTÁSA.