Meghalt 13 gyerek, miután kigyulladt egy általános iskola kollégiuma Kínában

Kína Henan kollégium tűz
Vágólapra másolva!
Kínában 13 diák meghalt, egy ember pedig megsérült, amikor tűz ütött ki egy általános iskola bentlakásos kollégiumában Henan tartomány középső részén.
Vágólapra másolva!

A CCTV kínai állami televízió közlése szerint

mind a tizenhárman a magániskola harmadik osztályos tanulói voltak.

A kórházba került sebesültről nem tudni, hogy diák, vagy felnőtt.

A tűzoltók helyi idő szerint 23 órakor kaptak riasztást és bő fél óra alatt sikerült eloltaniuk a tüzet. A CCTV beszámolója szerint őrizetbe vették az iskola tulajdonosát. A helyi hatóságok vizsgálják a tűz okát.

Az iskola WeChat oldala szerint az óvódával is rendelkező bentlakásos iskolában általános iskolások tanulnak.

Tavaly Magyarországon is volt kollégiumi tűz, januárban egy kaposvári kollégium gyulladt ki. Két hónappal később Szlovákiában ütött ki tűz egy kollégiumban. Valamint tavaly kellett bíróság elé állniuk azoknak a kamaszoknak, akik 2019-ben felgyújtották a Károli Gáspár Református Egyetem 130 fő befogadására képes Ráday utcai kollégiumát.