Kilazult csavarok miatt szakadhatott le a Boeing 737 Max ajtaja utazás közben

Vágólapra másolva!
Az amerikai United légitársaságnál több hiányosságot, egyebek mellett kilazult rögzítéseket találtak az átnézett Boeing 737 Max 9-es gépeken - közölték az első vizsgálat után, amit azután rendeltek el, hogy az Alaska Airlines hasonló típusú gépéről a levegőben levált egy oldalpanel, nagyméretű nyílást hagyva a repülőn. Hatalmas szerencse, hogy az eset nem végződött tragédiával.
Vágólapra másolva!

A United Airlines hétfőn közölte, hogy laza csavarokat talált a 737 Max 9-es ellenőrzése során, miután a hétvégén az Alaska Airlines hasonló típusú repülőgépének kiszakadt az oldalpanelje.

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (Federal Aviation Administration) a pénteki eset után elrendelte az új fejlesztésű típus repülési tilalmát.

Az amerikai hatóságok hétfőn egy családi ház kertjében megtalálták a repülőgép vészkijárat-paneljét.

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség elnöke szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szerencsére senki nem ült ott, ahonnan az oldalpanel kiszakadt. Úgy fogalmazott, nagyon-nagy szerencse, hogy az eset nem végződött tragédiával.

A közlekedésbiztonsági illetékes hangsúlyozta, hogy teljesen másként végződhetett volna az eset akkor is, ha már utazómagasságban, 9-10 ezer méteren történik, amikor az utasok egy része kikapcsolja a biztonsági övet.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, az Alaska Airlines Boeing 737 MAX 9-ese Portlandből indult kaliforniai felé pénteken este, amikor néhány perccel a felszállás után,

csaknem 5 ezer méter magasságban a vészkijáratként szolgáló panel kiszakadt az üléssor mellett.

A kiszakadt panel helyén hatalmas rés keletkezett, a nyomáscsökkenés hatására több tárgy: mobiltelefonok, ruhák repültek ki.

A pilóták vészjelzést adtak le és utasítást adtak az oxigénmaszkok felvételére, majd visszafordultak Portland repülőterére, ahol a gép biztonságosan landolt. A balesetben senki nem sérült meg. Az esetben érintett gép szinte teljesen új volt, alig két hónapja állt forgalomba.