Újabb vulkán tört ki, több ezer embernek kell elhagynia az otthonát - videó

volcano Horizontal
Mount Lewotobi Laki-laki erupts and releases volcanic ash as seen from Boru Village in East Flores, Indonesia's East Nusa Tenggara province on January 13, 2024. (Photo by ARNOLD WELIANTO / AFP)
Vágólapra másolva!
A Lewotobi Laki-laki vulkán kitörésével a levegőbe került nagy mennyiségű hamu miatt mintegy 6500 embert telepítettek ki az elmúlt napokban az indonéziai Flores szigetén, Kelet-Nusa Tenggara tartományban.
Vágólapra másolva!

A Lewotobi nevű iker-vulkán egyik csúcsát alkotó, 1584 méter tűzhányó többször is kitört az elmúlt hetekben,

vasárnap óta azonban 40 alkalommal okádott a légtérbe fél-másfél kilométer magas, barnás színű forró füstoszlopot.

Halálesetekről, sérülésekről, valamint károkról nem érkezett jelentés a vulkánkitörés miatt.

Hamut eregető vulkán Floresen Forrás: AFP/Arnold Welianto

A hatóságok a legmagasabb fokozatú riasztást adták ki a múlt kedden és négy kilométeres sugarú körben lezárták a vulkán körüli térséget, a kitelepített falusiakat pedig iskolákban, középületekben, katonai bázisokon létrehozott evakuációs központokba szállították, vagy a rokonaik fogadták be őket.

Indonézia a kontinentális lemezek ütközése mentén kialakult, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, ahol igen gyakoriak a földrengések és vulkánkitörések, területén 127 aktív vulkán található.

December elején kitört a Szumátra szigetén található Marapi vulkán, a természeti csapásban 23-an haltak meg.

Jelenleg Izlandon is aktív egy vulkán, az esetről látványos videó is készült.