Fogászati kezelés közben kómába esett, majd meghalt egy ötéves kisfiú

Vágólapra másolva!
Tragédiával végződött egy ötéves gyerek fogorvosi rutinműtétje: két tejfogát kellett kioperálni, azonban a műtét során váratlanul kómába esett, majd később a kórházban meghalt. A gyászoló szülők, fel sem tudják fogni, hogyan fordulhatott ez elő, hiszen a fiú addig teljesen egészséges volt.
Vágólapra másolva!

December 17-én Marianna Vakhniak és élettársa, Viktor Pashnyk fogorvoshoz vitték ötéves fiukat, Velest, hogy kihúzzák két tejfogát.

image

Veles nagyon izgult, ezért

az orvos felajánlotta, hogy altatásban végezné el a foghúzást.

image

Rövid időn belül azonban káoszba fulladt a kezelés, a gyerek nem lélegzett, mentősök érkeztek a helyszínre, akik Velest a helyi kórházba szállították.

image

Mint kiderült

az érzéstelenítés során leállt a gyerek szíve. Először még sikerült újraéleszteni, ám később kómába esett, majd január 13-án meghalt.

A rendőrök nyomozást indítottak az ügyben, jelenleg azt vizsgálják, felelősek-e az orvosok a haláláért.

image

Sajnos az eset nem egyedi,

2023 novemberén egy egyéves csecsemő halt meg, szintén fogászati kezelés alatt. A helyi hírek szerint allergiás lett az érzéstelenítőre,

ami sokkot okozott nála. A ternopili ügyészség szerint a fiú halálának előzetes oka azonban akut tüdő- és szívelégtelenség volt.

Néhány évvel ezelőtt egy 4 éves kislány esett kómába és halt meg fogorvosi kezelés során Chicagoban. Szintén fogászati kezelés során halt meg néhány évvel ezelőtt egy brit férfi, aki fogfehérítés miatt utazott Törökországba. Egy minnesotai nő fogai pedig a szakszerűtlen ellátás miatt olyan állapotba kerültek, hogy az összeset ki kellett húzni, emiatt be is perelte a fogorvost.

Forrás: TheSun